Demi Lovato a kamerák előtt kapta élete első csókját – és ekkor szeretett bele Joe Jonasba
május 18
Emlékszel még, amikor a világ legmenőbb filmjei közé tartozott a High School Musical és a Camp Rock? Akkoriban mindenki megőrült a Disney-sztárokért, imádtuk a dalaikat, és titokban mi is olyan menő életről álmodoztunk, mint amilyen Hannah Montanának vagy Mitchie Torresnek jutott. Persze ma már nem biztos, hogy izgatottan ülnénk a képernyő előtt a filmeket várva, de azért szuper érzés visszaemlékezni, mennyire klassz volt tininek lenni.
Ezzel pedig a filmek főszereplői is így vannak. Noha már 9 év telt el a Camp Rock forgatása óta, Demi Lovato Demi Lovato énekesnő, színésznő 71cikk 3galéria 7videó Még több róla még mindig élesen emlékszik szinte minden részletre. Akkoriban mindössze 16 éves volt, élete addigi legnagyobb szerepét sikerült megszereznie, ráadásul a Jonas Brothers-szel forgathatott együtt. Az énekesnő pedig bevallotta, hogy élete első csókját a film miatt kapta, méghozzá Joe Jonastól – akinek szintén ő volt az első!
Ráadásul ez még nem minden, ugyanis azt a jelenetet is megmutatta, amikor rájött, hogy teljesen belezúgott az énekesbe.
Te jó ég, ez az a pillanat - ekkor szerettem bele teljesen.
A páros a forgatás után a való életben is együtt járt, de sajnos nem tartott örökké a kapcsolatuk. Mindössze egy-két hónap randizás után szakítottak egymással, de azóta is nagyon jó barátok maradtak.
Ha érdekel, milyen titkokat árult még el Demi, azt a videóban is megnézheted!
Ugye, hogy neked is megjött a kedved egy kis nosztalgiához? Akkor nézd végig ezeket a filmeket; hányat láttál közülük?
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.