Katalin hercegné ismét keresztbe tett! Újabb versenyben hagyta a háta mögött Meghant
május 18
Már hagyomány, hogy minden évben felmérést készítenek az angolok között arról, hogy ki áll a legközelebb a szívükhöz a brit királyi családból. Ilyenkor kiderül, hogy ki a legnépszerűbb, ki az, akit egyáltalán nem szeretnek, és azt előre eláruljuk, hogy az eredmény egyáltalán nem arányos a sajtó figyelmével.
A kutatás idén is elkészült, ezúttal az 2018 júniusa és 2019 júniusa közötti időszakban faggattak ki 90 ezer embert arról, hogy ki a kedvencük. És hogy ki az? Hát ki más lenne: Erzsébet királynő!
Népe tényleg élne és halna királynőjéért, a megkérdezettek 72 százaléka imádja az uralkodót. A "verseny" folytatása azonban még ennél is izgalmasabb, hisz a királyi családban ellentétekből akad mostanában bőven.
A második helyen ennek ellenére Harry végzett, az ő népszerűsége 71 százalékos, majd őt követi Vilmos 69 százalékkal. A lányok csak utánuk jönnek, a negyedik helyen Katalin hercegné végzett 64 százalékkal, ami az előző évben is pontosan ugyanennyi volt, de így is simán legyőzte Meghant, aki csak a hatodik helyre került. Előtte az ötödik helyen az idén már 98 éves Fülöp herceg áll. Meghan tetszési indexe 2019-ben 49 százalékon áll, és ha ez nem lenne elég szomorú, a tavalyi évhez képest ugyanez még 50 százalék volt.
De még így sem ő a legnépszerűtlenebb. A királyi család ismertebb tagjai közül egyértelműen ő végzett az utolsó helyen, idén a nem túl előkelő 11. hely lett az övé.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.