A kölyökkutyák jobban tanulnak egy ismeretlen kutyától mint az anyjuktól
Az egyetem közleménye szerint a kutatók jutalomfalatot rejtettek el egy probléma-dobozban, majd megmutatták a különböző fajtából származó kutyakölyköknek, hogy miképpen kell azt kinyitni. A feladat megoldását a kísérletvezetők vagy egy előre betanított felnőtt kutya mutatta be, majd a kölykökre bízták, hogy mit tesznek.
"Azok a kölyökkutyák, akiknek volt lehetőségük megtekinteni, amint egy ember vagy egy kutya kinyitja a probléma-dobozt, sokkal gyorsabban oldották meg önállóan a feladatot, mint azok, akik ilyen tapasztalat híján voltak" - idézi a közlemény Claudia Fugazzát, a kutatás vezetőjét.
A kutatás - amelyről a Scientific Reports folyóiratban jelent meg tanulmány - azt is igazolta, hogy a kiskutyák később is képesek voltak hasznosítani a megszerzett tudásukat, ami azt jelenti, hogy már egy rövid szociális tapasztalatról is stabil emléknyom alakul ki egy kölyökkutyaelméjében.
A kutatók azt is vizsgálták, vajon a kölykök hasonlóan jól tanulnak-e ismeretlen felnőtt kutyáktól, mint a saját anyjuktól. Az eredmények meglepően alakultak, hiszen az ismeretlen kutyáktól tanulva még jobban teljesítettek, mert több ideig nézték az ismeretlen kutyát, mint a saját anyjukat - fejtette ki Pogány Ákos, a tanulmány egyik társszerzője.
Amennyiben gyakorlati szempontból vizsgálják a tudósok ezeket az eredményeket, akkor egy új tanítási, kiképzési módszer lehetősége is felvetődik: a kölyökkutyák szociális tanulási képességeire is lehetne alapozni, amikor kutyakiképzésről van szó - érvelt Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék tanszék vezetője. Mint mondta, a kutatás rámutat arra, hogy az lehet a legkönnyebb és legtermészetesebb módja egy kölyökkutya tanításának, hogy egyszerűen meg kell nekik mutatni, mit hogyan kell csinálni. Ezután csak bátorítani kell őket. Ez alól persze a szobatisztaság kérdése kivételt képezhet - teszi hozzá a kutató.
Forrás: MTI
Hogy tetszett a cikk?
március 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.