Ajándékozz egészséget szeretteidnek!
május 20
A mai Budapest területén lévő fürdők az első virágkorukat kétezer évvel ezelőtt élték, a római legionáriusok legalább másfél tucat fürdőt használtak, amelyek maradványai Óbudán ma is megtekinthetők. A Rudas és a Király fürdő pedig arra emlékeztet, hogy a török hódoltság 150 éve alatt is virágzott a fürdőkultúra. A legutóbbi aranykor a XIX. század második felére esett, akkor fúrták ki Budapest első meleg vizű artézi kútját, megújultak a történelmi fürdők és újabbak is épültek: 1913-ban a Széchenyi Gyógyfürdő, Pest első gyógyfürdője, amely Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. Így Budapest büszkén mondhatja magáról, hogy a világ legtöbb gyógy- és termálvízkútjával rendelkező fővárosa.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdői számos gyógy- és wellness szolgáltatást kínálnak vendégeinek. A természetes gyógymódok világszerte egyre nagyobb teret nyernek. A meleg fürdők és iszappakolások hatására vérbőség keletkezik, a görcsös izmok, inak, szalagok ellazulnak, elősegítve ezzel a mozgásképesség javulását, illetve helyreállítását. Ha kúraszerűen vesszük igénybe a gyógyfürdő kezeléseket, komoly javulásra számíthatunk. A fürdőkúrának az idegrendszeren keresztül ható ingerei áthangolják az ember szervezetét, ellazítanak és megújulva, felfrissülve távozhatunk a fürdőből.
Éppen ezért kitűnő ötlet karácsonyra egy fürdőbelépő, egy bérlet vagy akár egy tetszőleges szolgáltatásra beváltható ajándékutalvány. A Hydrus-utalvánnyal akár még a fürdőt is a megajándékozott választhatja ki, hiszen ez az ajándékutalvány egy egész napos kabinos belépőt, valamint egy 20 perces aroma masszázst tartalmaz a Rudas, Gellért, Széchenyi, vagy a Lukács fürdőbe. A belépők és utalványok a fürdők pénztáraiban vásárolhatóak meg és egy évig használhatóak fel.
További információért kattints >> ide!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.