A lány, akit sosem ismertünk fel: Békefi Viktória leglátványosabb átalakulásai
Forrás: Instagram: @viktoriabekefi
október 14
Magyarország legsokoldalúbb előadója 2019-ben, azaz a Sztárban Sztár leszek! első évadának nyertese Békefi Viktória lett, noha azt nyilatkozta, álmodni sem mert róla, hogy végül ő lesz a közönség kedvence. Pedig Viki magabiztosan lépdelt előre a 7 élő show alatt mestere, Pápai Joci vezetésével. A lány nem ismert lehetetlent, többször bújt férfi előadó bőrébe, rappelt, a döntőben még egy Whitney Houston dalt is bevállalt, pedig legyünk őszinték, Whitney-be még a legnagyobb énekeseknek is van, hogy beletörik a bicskája.
Érdekesnek találtam az eddigi évadokat és szerettem volna kipróbálni magam ebben a műsorban. Szerintem igazán nagy kihívás.
- mondta korábban.Most Viktória legjobb átalakulásait gyűjtöttük össze, vagyis azokat a pillanatokat, mikor tényleg olyan átütően sikerültek, hogy egyetlen pillanatig sem gondoltunk arra, hogy most Békefi Viktória áll a színpadon, és hát a Sztárban Sztár leszek!-nek pont ez a lényege.
Megmutatta dögös oldalát Christina Aguileraként:
De rappelni is nagyon jól tud:
Volt, hogy visszarepített minket az időben:
Igen, ő is Viktória!
Aztán azt is megmutatta, hogyan ne énekeljünk angolul:
A döntőben pedig igazi dívaként tündökölt!
Hogy tetszett a cikk?
október 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.