Bella Hadidot csókcsatán kapták, és az illető nem The Weeknd
május 19
Tavaly nyár óta nincs több pletyka, nincs több találgatás: Bella Hadid és The Weekend hivatalossá tették a kapcsolatukat, és teljesen biztossá volt, hogy újra együtt vannak. A páros azonban tanult az elmúlt évek hibáiból, jóval kevesebb betekintést engednek a magánéletükbe, mint korábban, szinte alig van olyan alkalom, mikor együtt jelennének meg nyilvánosan.
Csak apró jelekből érhető tetten, hogy ők ketten még mindig egy párt alkotnak, ám Bella Hadid most egy munka miatt mondjuk úgy, "hűtlen" volt az énekeshez, ugyanis a Calvin Klein Calvin Klein divattervező 16cikk 4galéria 1videó Még több róla új kampányában valaki mással csókolózik!
Ám mielőtt bárki farkast kiáltana, Bella védekezhetne azzal, hogy ez csupán munka, de az ő félrelépése még ennél is ártatlanabb, a kampányban mellette lévő lány ugyanis Lil Miquela, avagy a világ első CGI influencere.
Lil esetében technikailag nem beszélhetünk egy valós személyről, ennek ellenére egész különleges kis élettörténetet kanyarintottak köré megálmodói. A 19 éves Miquela, brazil és spanyol szülők gyermekeként, Los Angelesben él. Jelenleg modellkedik, de emellett pedig énekesnőként is próbálgatja bontogatni szárnyait az angyalok városában. Első dala a "Not Mine" 2017 nyarán jelent meg, jelenleg 1,5 millió követője van, és ahogy látható kapkodnak érte a nagy divatmárkák is!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.