Létezik a szabad akarat vagy a sorsunkat már előre megírták?
május 13
Lehet, hogy a vallás és a tudomány mégsem ellenségek? Hogyan reformáljuk meg a kapitalizmust új, környezetvédő vállalatokkal? Többek közt ilyen és hasonló, szinte mindenkit foglalkoztató kérdésekre kínálnak választ a 2020-as Brain Bar újonnan bejelentett előadói. Dr. Hannah Critchlow neurológus igyekszik megjósolni az egyének jövőjét, Eliot Peper pedig a tudományos-fantasztikus irodalmat hívja segítségül.
Hatodik alkalommal hozza el Budapestre a világ legnagyobb gondolkodóit és újítóit a Brain Bar. A 2020-as jövőfesztiválon nemzetközi szaktekintélyek és hazai nagyágyúk osztják meg gondolataikat az emberiség kilátásaival kapcsolatban, tabuk nélkül.
A túlélés kulcsa
David Sloan Wilson, a világ legismertebb evolúcióbiológusa a hit és tudomány közötti, évszázadok óta mélyülő árkot igyekszik betemetni. A tudós szerint az emberi faj sikerének fontos része a vallásos hit, mely közös kulturális alapot teremt a túléléshez.
Létezik-e szabad akarat? Dr. Hannah Critchlow fiatal agykutató a neuronok rendszerét vizsgálva arra jutott, hogy az emberi sors nem is olyan kiszámíthatatlan. Vajon hányadrészét teszi ki végzetünknek a biológiai felépítésünk, és hogyan befolyásolja az agyműködés a jövőnket?
A történelem során nem csak a sci-fi műfaj merített ihletet a tudományos felfedezésekből és az új találmányokból. Nemegyszer maguk a tudományos-fantasztikus szerzők formálták egy-egy technológia alakulását. Eliot Peper népszerű amerikai sci-fi író egyenesen Kaliforniából látogat hazánkba, hogy bemutassa a Brain Bar közönségének, miként képes az irodalom megjósolni a jövőt.
Magyar tehetségek a nagyvilágban
Jentetics Kinga a PublishDrive alapítójaként új életet lehel a könyvkiadásba. Szakdolgozatát szerette volna digitálisan is megjelentetni, de olyan akadályokba ütközött, hogy saját vállalkozást kellett létrehoznia a megoldás érdekében. Most egy nemzetközi ügyfelekkel rendelkező, e-bookokat forgalmazó cég élén áll. Előadásában elárulja, hogyan lehet megreformálni a legősibb iparágakat.
A magyar-kanadai Tom Szaky célja az ember által termelt szemét radikális csökkentése, de nem éri be ennyivel: vállalkozása, a TerraCycle kifejezetten hulladékból állít elő új termékeket. Üzenete, hogy a szemétre ne feleslegként, hanem lehetőségként tekintsenek az emberek. Szerinte az újrahasznosítást üzleti alapokra kell helyezni ahhoz, hogy a nagyobb cégek is belemenjenek a játékba, ezzel megmentve a bolygót.
A Brain Bar 2020 jövőfesztiválra az early bird jegyek február 15-ig érhetők el a Brain Bar oldalán. További információk és részletek a fesztivál Facebook eseményében.
Hogy tetszett a cikk?
május 13
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.