BÚÉK – Az év vége vígjátéka hamarosan a mozikban
május 19
Mindenki titkol valami kis bűnt, restellnivalót, egyebet, és ez így van jól. Ám Goda Krisztina (aki a Csak szex és más semmi óta a romantikus vígjátékok meseterének számít) olyan szilveszteri buliba irányítja hét hősét, ahol a vendégek a poén kedvéért kipróbálják, mi lesz abból, ha mindent tudnak egymásról. Vállalják, hogy amíg tart az éjjel, az összes hívásukat kihangosítják, mindegyik üzenetüket megmutatják – és persze botrány lesz a vége.
Hogy milyen titkok kerülnek elő, arról persze nem írhatunk, hogy el ne rontsuk a néző (kár)örömét, de az biztos, hogy hőseink bűnei változatosak, és ők a legőrültebb trükkökre is hajlandóak, csak hogy ne kelljen színt vallaniuk. Hazugságaik újabb hazugságokat szülnek: és mire eljön a hajnal, a hét régi barát pedig kénytelen újragondolni, amit addig a barátairól, a szerelméről és a világról gondolt.
Még szerencse, hogy ez vígjáték: ahol bánat van benne, ott a vigasz is közel, és az egész kalamajka végül a derűs megoldások felé kanyarodik. De a ravasz forgatókönyv szerencsére nem kegyelmez: minden lehetséges csapdába és verembe elvezeti a karaktereket, akiket kiváló színészcsapat kelt életre. Törőcsik Franciska, Bata Éva, Szávai Viktória, Lengyel Tamás, Hevér Gábor, Elek Ferenc, Mészáros Béla külön-külön is elvinne a vállán egy vígjátékot, de így heten igazi szilveszteri tűzijátékot produkálnak. Hitelesek, pedig gátlástalanok; sok bűnük van, mégis szerethetők.
Mert végül is – és ez a film készítőinek nagy találmánya – ez a lehetetlen helyzet, ez a kitalált, eltúlzott, túlpörgött szilveszter éjjel azért senkitől nem áll távol: minden néző ott lehetne abban a lakásban, és ő is együtt hazudna a többiekkel. Azután lebukna, és kénytelen volna rájönni, hogy vele sem voltak őszinték.
Ez a film jó eséllyel klasszikus lesz: a BÚÉK a régi nagy vígjátékok méltó utódja, modern, mai, és nagyon szellemes. December 6-tól mindenki ellenőrizheti, hogy igazat mondunk.
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.