Chris Hemsworth és a felesége megint bebizonyították, hogy nincs náluk cukibb pár
május 1
A színész nagyon sokszor hangoztatja, hogy nincs csodálatosabb nő a feleségénél, akivel a kapcsolata elsősorban a humor miatt ennyire kiegyensúlyozott. A háromgyerekes sztár elmondta, hogy mindennap megnevettetik egymást, amelyet az egyik legjobb kapcsolaterősítő módszernek tart. Pár napja ezt újfent be is bizonyították, ugyanis egy olyan videót töltött fel a színésznő, amelyen nem volt ember, aki ne nevetett volna egyet.
A Thor főszereplője nem mindennapi módon töltött magának és persze feleségének egy pohár bort egy hordóból, amelyet annak rendje és módja szerint meg is örökítettek. Ennek pedig a rajongóik örültek a legjobban.
A két színészt már évek óta a legirigyeltebb sztárpárok között tartják számon, hiszen hiába vannak együtt több mint 10 éve még mindig ugyanolyan rajongással szeretik egymást. Bár Chris-t több millió nő imádja, őt senki és semmi nem tudja elcsábítani Elsa-tól.
Ha kíváncsi vagy, mely sztárpárok voltak a legstílusosabbak a Critics' Choice vörös szőnyegén, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
május 1
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.