Híres kutyagazdik, akik családtagként szeretik kedvencüket
„A kutya az ember legjobb barátja” – tartja a mondás. Ezt pedig a sztárok is nagyon jól tudják, hiszen sokan döntöttek úgy, hogy egy négylábúval osztják meg az életüket és az otthonukat.
Forrás: Getty Images
„A kutya az ember legjobb barátja” – tartja a mondás. Ezt pedig a sztárok is nagyon jól tudják, hiszen sokan döntöttek úgy, hogy egy négylábúval osztják meg az életüket és az otthonukat.
A tanár című sorozatból is ismert, Junior Príma-díjas színésznő mindenapjaihoz hozzátartozik a természet és az állatok szeretete, amire a sokszor egész napos forgatások mellett is szakít időt. Az igazi otthona a vízpart, ezért is kiemelten fontos számára a környezetvédelem, amit igyekszik másoknak is átadni.
Lambert egy két éves oroszlán, akit még kölyökkorában mentettek meg az állatvédők. Mára boldogan tengeti életét, az egyetlen baj csupán annyi, hogy túl szelídnek bizonyult ahhoz, hogy visszaengedjék a természetbe. Például azért, mert mindene az alvós pléd!