Így érzékelik a kutyák az időt
Bár a kutyák nem képesek értelmezni olyan idővel kapcsolatos emberi fogalmakat, mint például az óra vagy a perc, de nagyon sok bizonyíték van arra, hogy érzékelik az idő múlását.
Bár a kutyák nem képesek értelmezni olyan idővel kapcsolatos emberi fogalmakat, mint például az óra vagy a perc, de nagyon sok bizonyíték van arra, hogy érzékelik az idő múlását.
Az ELTE TTK Etológia Tanszék és az MTA kutatói kimutatták, hogy a gazdák véleménye alapján a keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek, mint a fajtatiszták. A keverékeknél gyakrabban fordult elő problémás viselkedés is, azonban mindkét csoport hasonló értékeket kapott a merészség kérdőíves mérésekor. Ezen különbségek legalább részben genetikai és/vagy korai szocializációs hatásokra vezethetők vissza.
Egy új tanulmány szerint a kutyák képesek a „mentális időutazásra”, azaz olyan eseményekre is tudnak emlékezni, amelyek felidézésére nem számíthattak előre. Az ELTE Etológia Tanszékének és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának kutatói igazolták, hogy a kutyák olyan komplex eseményeket is képesek felidézni, mint az egyszerűbb emberi cselekvések.