Megérkezett az élőszereplős Dumbo első hivatalos előzetese
május 17
Már írtunk róla, hogy mire lehet számítani majd a Dumbo-reboottól: épp ott folytatódik majd, ahol az eredeti, 1941-es klasszikus véget ért. Az elefánt a cirkuszban készült bemutatni különleges mutatványát, és sikerrel is járt: nagy fülei miatt körberepült az emberek felett, ezzel pedig az egész világ érdeklődését felkeltette. Arról nem is beszélve, hogy végre találkozott anyukájával is! Itt veszi fel a fonalat Tim Burton, aki teljesen új megvilágításba helyezi majd Dumbót! Egy teaser trailert már láthattunk korábban, azonban most megérkezett az első hivatalos előzetes is, amiből látni, hogy tuti sírni fogunk majd a moziban!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.