Egy lány kipróbálta: 3 hónapig nem evett cukrot, tejterméket és glutént – ez lett az eredmény
február 9
A BuzzFeed egyik munkatársa, a 40 éves Michelle hatalmas dologra vállalkozott egy kísérlet céljából. A lány eddig is tudatosan élt, mert mindig gondja volt a vércukrával, most azonban egy dietetikus és egy táplálkozási szakember által személyre szabott étrendet kapott. 3 hónapon át kihagyta az étrendjéből a glutént, a cukrot és a tejtermékeket.
Elképesztő, hogy amint az emberek meghallják, hogy diétázol, rögtön rá akarnak venni a cseppet sem fogyókúrás ételek fogyasztására. Csak remélni tudom, hogy ez olyanokkal nem fordul elő, akik tényleg orvosi okokból kényszerülnek diétára...
Persze Michelle igyekezett abszolút ellenállni a csábításnak, aminek meg is lett az eredménye, s erről be is számolt a lány.
Tejtermékek nélkül a bőröm egyszerűen ragyog!
Michelle korábban minden reggelét egy lattéval indította, és mivel súlyzós edzést végez, minden nap evett joghurtot, edzések után pedig csokis-proteines tejitalt ivott. Ám ezektől búcsút kellett vennie a kísérlet miatt, de nem bánta meg: két héttel azután, hogy kiiktatta az étrendjéből a tejtermékeket, a bőre elképesztően ragyogó és tiszta lett.

Apróságok, amik tényleg számítanak
A lánynak szinte minden korábbi kedvenc ételét át kellett variálnia: például a pestóból ki kellett hagyni a parmezánt, amit pirított dióra cserélt.
Imádom a pestót, mert ízt ad az ételnek. Általában olívaolajat keverek össze bazsalikommal, fokhagymával, sóval és dióval, és ezt kenem például a sima csirkemellre, hogy legyen valami íze. De egy egyszerű pestós rántotta is meglepően jó tud ám lenni!
Kell a saláta!
A lány elmesélte, korábban ha került is saláta a tányérjára, azt mindig az étkezés végére hagyta, amikor többnyire már annyira tele volt, hogy meg sem ette. Ám amióta diétázik, a salátával kezdi az étkezést, és rájött, hogy tud ez igazán finom is lenni.
Ismerkedés a fűszerekkel
Rájöttem, hogy minden finomabb, ha sok fűszert használok. Így itt volt az ideje, hogy megismerkedjek mondjuk a kardamommal, a köménnyel, a cayanne borssal, a korianderrel, a fűszerpaprikával. Már imádom őket!

Szinte az égvilágon mindenben van cukor
Michelle egyik nagy tapasztalata az volt a diéta alatt, hogy bizony érdemes nagyon alaposan elolvasni az ételek hozzávalóit. Mert a cukrot nagyon kevés dologból hagyják ki.
Elképesztő, de a krumpli chips is tartalmaz cukrot, no és az asztalt gyümölcsöket is cukrozzák. Ezeket el kell felejteni. De most már figyelek arra is, hogy ne egyek meg egy csomaggal a kedvenc – nem cukrozott – szárított mangómból, mert egy csomagban épp annyi kalória van, ami egy átlagember egész napos kalóriabevitele kellene, hogy legyen. Bár az aszalványok egészségesek, de rengeteg cukrot és kalóriát tartalmaznak!
A tervezés és a kis kajacsomagok segítenek
Michelle rájött arra, hogy ha mindig van nála valami egészséges nassolnivaló, akkor kevésbé csábul el – így egy idő után már mindenhova úgy készült, hogy legyen nála uzsonna vagy egy házi készítésű energiaszelet.
Fáj a csalás – de tényleg!
Van úgy, hogy akarva vagy akaratlanul, de csalunk a diéta alatt. Én rájöttem, nem éri meg, pláne az a hasfájás nem, ami akkor tört rám, amikor betoltam a szülinapi fagyikelyhet...
Diétázom – közöd??
Michelle-nek természetesen meg kellett küzdenie azzal, hogy voltak emberek, akik állandóan arról faggatták, miért is csinálja ezt.
Már egészen hozzászoktam ahhoz, hogy magyarázkodjak, miért is kell diétáznom. Igen, ott van a cukorbetegségem. Igen, dietetikus segít. Igen, a családomban sok embernek volt cukorproblémája. Igen, a stressz is benne van a dologban. Igen, edzek mellette. Nem, nem csak a fogyás miatt csinálom. Amúgy meg – ez nem is a te dolgod!
3 hónap talán soknak tűnik, de abszolút kibírható!
Michelle beismerte, voltak mélypontok a diéta alatt, ám megvan az a pont, ami után már valahogy ösztönösen cselekszik az ember.

Amikor bevállaltam a dolgot, sejtelmem sem volt arról, hogy 3 hónapig tart majd. Az első négy hétben nagyon elkötelezett voltam, ám a második hónapban mély depresszióba süllyedtem – azt éreztem, hogy rengeteg idő van még hátra. Aztán történt valami mágikus dolog: egyszer csak már nem érdekelt az idő, abszolút természetessé vált ez az étkezés, és sétagalopp volt az utolsó pár hét.
Sokat tanultam!
Az újságírónő remek eredménnyel zárta a 3 hónapot: a cukra rengeteget javult, ő pedig rájött arra, milyen ételekre semmi szükség az életében.
A tejtermékek azok az ételek, amelyek innentől kezdve nem lesznek benne a hűtőmben. A gluténnal semmi bajom, amíg nem kenyeret eszem. A cukor pedig maga az ördög: nem bízhatok meg benne!
Hogy tetszett a cikk?
február 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.