5 dolog, amit még a tisztaságmániások is elfelejtenek kimosni
május 18
A függönyök és a huzatok
Szabad szemmel nézve szinte észre sem vesszük rajtuk, de a por szép csendben belepi őket, tökéletes táptalajt képezve a makacsabb szennyeződéseknek. Fontos, hogy rendszeresen porszívózd, és ha anyaguk engedi, megfelelő időközönként ki is mosd őket.
Gyógyító takarítás! 30 feladat a ház körül, ami jót tesz a lelkünknek
A fürdőszobai dekoráció
Meglepődnél, ha tudnád, menyi baktérium élősködik a fürdőben mindenhol a fogkefetartó pohártól a tükör mellett álló üvegtálig. Legalább kéthetente érdemes az apróságokat is fertőtleníteni, amikor rendbe rakod a vizes blokkot.
30 napos takarítás program a makulátlan otthonért
A kapcsolók és fogantyúk
Észre sem vesszük, hányszor nyitjuk ki a szekrényt vagy kapcsoljuk le a villanyt piszkos kézzel. Pedig idővel ennek is nyoma marad. Ezek fényében az ajtónyitó gombok és kapcsolók kiemelten fertőzött területnek számítanak a házon belül. Na, és hányszor törölgeted át őket alaposan? Ugye, ugye?
A konyhai szemetes
Sokszor letudjuk egy egyszerű áttörléssel, pedig a kuka ennél többet érdemel. Ha pedig nem kapja meg, arról kellemetlen szagok formájában jelzést is ad. Ezt bizony nem spórolhatod meg. Minden héten távolíts el a vödör belsejéből minden ételmaradékot, és alaposan öblítsd ki, majd fertőtlenítsd is azt!
A mosógép
Ha a frissen mosott ruhák már nem azt az üde illatot árasztják magukból, mint amit megszoktál, akkor könnyen lehet, hogy a mosógépben lesz a hiba. Nem csak akkor kell ugyanis törődnünk vele, ha valami elromlik benne, a rendszeres tisztítás elengedhetetlen. De szerencsére nem bonyolult. Egyszerűen önts bele ecet és szódabikarbóna keverékéből készült elegyet, és a legforróbb programmal futtasd át rajta.
A tiszta konyha mellékíze! 11 takarítás hiba a konyhában, ami ételeiden is érződik
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.