Ezért nem viselt a Golden Globe-díjátadón piros rúzst Emma Stone
május 1
Emma Stone-t nemcsak azért kedveljük, mert szuper színésznő, jó fej, és okos, hanem még a stílusa is kifogástalan. Most épp azzal bizonyította ezeket mind, hogy a Golden Globe-díjátadóra gyönyörű szettben, jelentéssel bíró, ám ízléses és szép sminkben érkezett.
Rachel Goodwin segítségével készült a jelentős eseményre. Rachel és Emma már évek óta együtt dolgoznak, és nagyon inspirálóan hatnak egymásra. A sminkes-stylist elárulta, Emmával közösen találták ki, hogy a színésznőnek olyan sminket készítenek, hogy annak jelentése legyen.
Nézd csak meg Emma sminkjét, és láthatod, hogy nem viselt piros rúzst, pedig a legtöbben a díjátadókra azt a színt választják:

A sminkmester átlapozott néhány történelemkönyvet és megnézte, milyen színeket alkalmaztak a 19. századi feministák a szüfrazsett idején. Nos, ez határozottan nem a piros volt, hanem a lila a rúzs terén, a smaragdzöld és a fehér pedig bárhol máshol. Ruhájukon például pávatoll virított, és kitűzőket is tettek rá, ezzel igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy nekik is jár szavazati jog.
Amellett, hogy a női összetartozás és a MeToo kampány jeleként minden nő fekete ruhában ment a Golden Globe-díjátadóra, Emma szemén látható volt a szüfrazsett két fontos színe, a smaragdzöld és a fehér.
Ez igen, Emma! Ilyen egy igazi 21. századi feminista!
Emma Stone sminkje egyébként is mindig tökéletes, lesd el tőle ezeket:
Hogy tetszett a cikk?
május 1
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.