Futás asztmával? Lehet, de eláruljuk, hogy mire figyelj
május 19
Asztmásként végigsportoltam az eddig eltelt 35 évemből 31-et: voltak intenzív futós időszakaim, évekig tartottam spinning órákat, a dinamikus edzések a mai napig az életem részei. Edzői pályafutásom alatt azonban nem egy emberrel találkoztam, akik az asztmára hivatkozva hagytak ki az életükből jónéhány mozgásformát, sőt, olyan szülőkkel is beszéltem már, akik azért nem engedik a gyermeküket sporotlni, focizni, amihez kedve van, mert asztmás.
Pedig az asztma nem halálos betegség, és igenis lehet vele sportolni, csak meg kell tanulni bizonyos dolgokat, és vannak szabályok, amiket érdemes betartani. Nekem a következők mindig beváltak!
Mi is az asztma?
Asztmás állapotban a kilégzés nagyon nezen megy, ezt pedig az okozza, hogy a hörgőcskéket körbevevő izmok összehúzódnak, hörgőgörcs lép fel, emiatt csökken a légutak átmérője. A faluk megduzzad, emiatt szűkülnek a légutak, illetve a bronchusok falában lévő nyálkahártya sűrű nyákot termel, ez viszont méginkább lassítja, hátráltatja a levegő áramlását.
Krónikus, vagyis nem gyógyítható betegség, ám odafigyeléssel és kezeléssel enyhíthetőek a tünetei. Okozhatja a genetikán túl a szmog, allergének, vírusok, a hideg levegő vagy megerőltető mozgás is.
1. Egyeztess az orvosoddal!
Ha asztmás vagy, évente legalább 1-2 alkalommal biztosan kontrollra kell járnod, és van állandó gyógyszered is a betegségre. Fontos, hogy ennek az előírt használatát ne hanyagold el, illetve az edzést beszéld meg a szakemberrel. Érdemes egyeztetni vele, mennyi edzést tervezel - az enyém minden alkalommal elmondja, nagyon fontos az aktív mozgás, viszont felhívja a figyelmemet a szabályok betartására. Lényeges átbeszélni vele a dolgot, mert sok függ attól is, milyen tipusú asztmában szenvedsz. Ha komoly a baj, és azt javasolja az orvos, hogy hanyagold az edzést is, akkor sajnos a futás helyett más alternatíva után kell nézni. A lényeg, hogy ismerjétek az állapotodat, és ehhez mérten lődd be az edzések gyakoriságát és intenzitását.
2. Ismerd a határaidat!
A futás egy kemény edzésfajta, ami könnyebben kiválthatja az asztmát, mint sok más kardióedzés. Így érdemes fokozottabban figyelned arra, hogy lassan, fokozatosan kezdj bele az edzésbe, ismerd fel a határaidat, és tudd, mennyit bír a tested valójában.
3. Figyeld az időjárást!
A hideg időjárás megnehezítheti az asztmások számára a futást. Ha nem vagy ehhez elég edzett, akkor a nagyon hideg napokon fontold meg a futópados futást vagy a keresztedzés lehetőségét. Ha mindenképp a kinti edzést választod, feltétlenül viselj maszkot vagy sálat, hogy csökkentsd a tüdőbe jutó hideg levegő mennyiségét. Egy asztmás számára a meleg, párás levegőn való edzés az ideális - persze erre még várnunk kell pár hónapot...
Asztmás vagy, és dohányzol?
Megdöbbentő, de korábbi adatok szerint az asztmások legalább 20%-a dohányzik. A dohányfüst viszont irritálja a tüdőt és súlyosbítja az asztmát, a terhesség alatti dohányzás pedig növeli a gyermeknél az asztma kialakulásának kockázatát. A dohányzásról való leszokás rengeteget segíthet abban, hogy a tested jobban bírja az edzés okozta terhelést!
Ha kíváncsi vagy a többi fontos dologra is, kattins a Runner's World cikkére!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.