Eredeti sorozat: Agymenők (The Big Bang Theory, 2010–)
Az Agymenőktől egyáltalán nem sajnálom a népszerűséget: szenzációs sitcom, amely úgy mellesleg megszerettette a világgal a nerdök, a kockafejűek kiterjedt szubkultúráját. De néhány évad után félbehagytam, mert untam nézni, ahogy a főszereplők thai kaját zabálnak a nappali kanapéján, és egyre kiszámíthatóbban reagálnak egymás korlátolt megnyilvánulásaira. Ehhez képest a sorozat prequelje, Az ifjú Sheldon üdítő változatosság, amely megmutatja, milyen volt „különleges csodagyereknek” lenni a 80-as években, a konzervatív, mérsékelten pallérozott cowboyok földjén, Texasban. Az Agymenők felnőtt Sheldonja nem túl lelkesen emlékszik vissza az övéire (kivéve a nagymamáját, Mimót), de az előzményepizódokból kiderül, hogy féltő és szerető szülőkkel dicsekedhetett, a testvérei pedig legalább olyan ellenállhatatlanul nagy formák, mint ő maga, még ha egész másképpen is. És nincs nevetőgép!
A pozitív gondolatok a legfontosabbak - Az amerikai futótehetség, Nico Young tanácsai fiatal futóknak
Nico Young, a Newbury középiskola diákja 3K-n rekordot állított fel a 2020-as Millrose Games-en idén februárban. Nem kétséges, hogy a 17 éves gimnazista előtt nagy jövő áll: nemrég elárulta, melyek a legfontosabb tanácsai fiatal futóknak.