1
/
10
forrás: Getty Images
Beyoncé és Jay-Z
Beyoncé és Jay-Z házasságuk kezdetén aláírtak egy szerződést, ami kimondottan előnyös volt az énekesnő számára. A papír szerint ugyanis egy esetleges válás során Beyoncé gyermekenként 5 millió dollárt kapna, sőt, ha a házasság két éven belül véget ért volna, 10 millió dollárral is gazdagodott volna (erre persze nem került sor, hiszen 11 éve házasok). Ezen kívül minden együtt töltött évért is járna neki egy millió (legalábbis 15 évig), abban pedig egyetértettek, hogy a gyerekek felügyeleti joga ugyanannyira megilletné mindkettejüket. Azóta állítólag változtattak ezt-azt a szerződésen, de ennek részleteiről már nem számoltak be.

Tipp
2020. március 8.
Önismeret
2020. március 8.
Fitteskedjünk
2020. március 7.
A pozitív gondolatok a legfontosabbak - Az amerikai futótehetség, Nico Young tanácsai fiatal futóknak
Nico Young, a Newbury középiskola diákja 3K-n rekordot állított fel a 2020-as Millrose Games-en idén februárban. Nem kétséges, hogy a 17 éves gimnazista előtt nagy jövő áll: nemrég elárulta, melyek a legfontosabb tanácsai fiatal futóknak.