Harry Styles Budapestre érkezik!
május 20
A brit énekes bejelentette 2020-as, Love On Tour elnevezésű világkörüli turnéját, amely a hamarosan megjelenő Fine Line albumot követi majd. A koncertsorozat áprilisban kezdődik az Egyesült Királyságban, majd néhány show után, május 31-én a Budapest Arénában is fellép!
Igen, igen, ennek a fele se tréfa! Elő a levéllel a Mikulásnak, ugyanis a koncertre a jegyeket november 22-én, pénteken 10 órakor kezdik árusítani. Sőt, már azt is tudni lehet, hogy Harry előtt az egyre ismertebbé váló popsztár, King Princess lép majd fel. És kb. ilyen hangulatra lehet számítani:
Minden bizonnyal sokak bakancslistáján szerepel a brit tehetség, aki 2016-ban kezdett szólóprojektbe. Első kislemeze, a Sign Of The Times hét országban került a slágerlisták élére, a Rolling Stone magazin pedig az Év Dalának választotta. Azóta pedig sikert sikerre halmoz! Bár a tavasz még odébb van, de addig is hangolódjunk a koncertre egy jó kis dallal!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.