Horoszkóp
Tudatos élet
Lélek
Divat
Szépség | Beauty Club
Sztárok

HDR Not Just Run – egy terepfutó verseny a felelős állattartásért

Facebook
Twitter
Pinterest
A Hard Dog Race pár év alatt nőtte ki magát Európa legnagyobb és legmeghatározóbb kutyás sportrendezvényévé. A nevezők száma hamar túlszárnyalta a várakozásokat, a legutóbbi Base versenyen – mely az alapfutamnak számít – már közel 1400 gazdi állt rajthoz, hogy négylábú kedvencével legyőzze az akadályokat a 6 km-es pályán.

A Hard Dog Race futamai a közös futás mellett elsősorban az épített és természetes terepakadályok legyőzését jelentette a versenyzők számára, mely a Base futam esetében 6 km-es pályát és 16 akadályt, a Wild futamnál pedig 12 km-t és 22 akadályt jelentett. Ezért lepett meg minden rajongót és visszatérő indulót a Hard Dog Race szezonnyitó új futama a NOT JUST RUN – mely az akadályok legyőzését félretéve egy egészen új célt tűzött ki maga elé.

A szervezők már az első futam megrendezésétől kezdve kiemelt hangsúlyt fektettek a felelős kutyatartásra, a versenyzők ezzel kapcsolatos ismereteinek bővítésére és az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek támogatására. Ezen a vonalon indították el a klasszikus HDR versenyeken az Önzetlen Nyelvlógatás elnevezésű futamot, ahol az állatvédelemmel foglalkozó szerveztek önkéntesei futhattak a támogatók által biztosított kiemelt ajándékokért és különdíjakért.

Kép
forrás: Hard Dog Race / Virág Magdolna

A Hard Dog Race szervezői most egy hosszú távú edukációs és támogató kampányt indítanak el a felelős kutyatartásért, melynek első lépéseként 2019. március 23-án megrendezésre kerül a NOT JUST RUN terepfutó verseny, mely a HDR történetében először akadályok nélkül kerül megrendezésre egy 6 km-es pályán. A verseny elnevezésének JUST RUN (csak futás) része az akadályok elhagyására utal, a NOT JUST RUN (nem csak futás) pedig a verseny céljára hívja fel a figyelmet. Ezen a versenyen ugyanis minden induló az általa kiválasztott HDR Önzetlenül Partnerek egyikéért fut, tehát azokért az állatvédelemmel foglalkozó szervezetekért, melyeket a HDR indulása óta támogat.

Nevezéskor mindenki kiválaszthat egyet a 8 szervezet közül, akiknek működését támogatni kívánja az esetleges dobogós hellyel járó nyereménnyel. A versenyen tehát mindenki egy szervezetért fut, minden lépésnek komoly tétje van, hiszen a nyeremények gazdátlan vagy segítségre szoruló kutyák sorsát változtathatják meg. Ezen felül pedig a nevezési díj befizetésével mindenki hozzájárul az Önzetlen Partnerek támogatásához, hiszen a teljes befolyt összeg egy része is hozzájuk kerül.

Panyik Anita a tavalyi versenyen
forrás: HDR
Panyik Anita a tavalyi versenyen

A felelős kutyatartásra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, így a felnőtt versenyszámmal párhuzamosan a versenyre Junior kategóriában is lehet nevezni 8-14 éves korig. A kis gazdikat egy rövidebb pálya várja majd, természetesen ők is kiválaszthatják maguknak a szervezetet, akiért futni szeretnének.

A HDR Önzetlenül Partnerek, akikért a versenyzők rajthoz állnak: Ebárvaház, Tetovált Állatmentők, Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület, NEO Magyar Segítőkutya Egyesület, Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület, Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány, Pilis-Budai Kutyamentők, Ürömi Állatotthon.

Helyszín: Pomáz, Magyar Vár - Pomáz
Időpont: 2019. március 23. szombat
Versenytípusok: Felnőtt, Csapat, Junior. Nevezés

NOT JUST RUN - NE CSAK FUSS, VÁLLALJ FELELŐSSÉGET!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!

Videók

május 10

kos 03.21 - 04.19

Azok közé az emberek közé tartozol, akik nagyon...

bika 04.20 - 05.20

Nagyon hatékonyan dolgozol, simán lehagyod a többieket, így...

ikrek 05.21 - 06.21

Hosszú munkafolyamat végére értél, amelyet nem is bánsz,...

rák 06.22 - 07.22

Valami nem a te elvárásaid szerint történik és...

oroszlán 07.23 - 08.22

Bár nem indul túl jól a reggeled, nem...

szűz 08.23 - 09.22

Igyekszel titkolni mások előtt az aggályaidat valamivel kapcsolatban,...

mérleg 09.23 - 10.22

Elég régóta dolgozol valamin, amitől meglehetősen sokat remélsz....

skorpió 10.23 - 11.21

Valaki olyasmivel traktál, ami egyáltalán nem érdekel, de...

nyilas 11.22 - 12.21

Úgy érzed, most vagy a csúcson, sikerült elérned...

bak 12.22 - 01.19

Presztízskérdést csinálsz valamiből, majdhogynem ölre mész azért, hogy...

vízöntő 01.20 - 02.18

A mai nap akadnak majd helyzetek, amelyekben a...

halak 02.19 - 03.20

Komoly feladattal bíznak meg, a pontos szerepedet azonban...

Elolvasom végig Megnézem
Kép

Bumblebee újra eljött

Bumblebee újra eljött

Kép

6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz

Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.

Kép

Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad

Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!

Kép

Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod

Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.

Kép

Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort

Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.

Kép

Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente

A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.