Hol vagy már nyár? A fürdőruhák, amik pár hónapon belül hódítani fognak
május 15
A tavasz az utóbbi években kicsit megviccelt minket, és sokszor messze nem az igazi arcát mutatta nekünk. Azért próbálunk pozitívak lenni, és csak arra gondolni, hogy a téli hideg egy jó pár hónapra már végleg elköszön, nekünk pedig nincs más dolgunk, csak boldogan haladni előre a nyár által kijelölt úton, aminek elkerülhetetlen részei a fürdőruhák – amik nem mellesleg idén is szuperek.
A JOY-napok alatt kedvezményesen lecsaphatsz új fürdőruhádra!
Nézz körül a májusi JOY kuponkínálatában, ha új fürdőruhát szeretnél beszerezni nyárra: az F&F-nél, answear-nél, a Focenzánál, a Hervisben, az Intersportnál, a Reservednél, a slogginál, a Triumphnál, a women's secretnél például szuper áron szerezheted be az új kedvencedet a strandra.
A kuponok teljes listáját itt találod: www.joynapok.hu
1.) A '80-as évek high cut stílusa nagyon betalált, szóval ne félj idén nyáron sem ezekben napozni. Nem mellesleg nemcsak a két-, hanem az egyrészesek is szóba jöhetnek.
2.) Nemcsak az utcai szetteket fertőzték meg az állatminták minden mennyiségben, hanem a fürdőruhákat is.
3.) Valószínűleg sok olyan bikinit láttál már, amit szívesen hordtál volna szimplán felsőként is, és most a tervezők is úgy gondolták, hogy ezt a húzást kár lenne kihagyni. Mostantól akár egy short fölé is nyugodt szívvel felkaphatod őket!
4.) Tavasszal előkerülnek az övek is, és bár most még a kabátokra kapva hódítanak, nyáron már a fürdőruhákról se maradhatnak le.
5.) A húzott anyagok és a cuki apró minták tökéletes párost alkotnak.
harpersbazaar.com
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.