Jótékonysági koncert az agarakért
május 19
Az évente megrendezett, mára már rendhagyóvá vált koncert ötletadói mindannyian elkötelezett állatvédők. 2017-ben egy baráti vacsorán elhatározták, hogy egy arra érdemes állatmentő szervezet számára szerveznek jótékonysági zongorakoncertet, amelynek teljes bevételét a választott szervezet részére ajánlják fel.
Választásuk akkor a mindannyiuk által jól ismert Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány és Agár Fajtamentésre esett, amelyet magánszemélyként is támogattak korábban és támogatnak azóta is.
Az idei jótékonysági koncerten való fellépést két neves művész vállalta el pro bono, ezzel támogatva az est sikerét. Jan Vojtek zongoraművész Janacek és Lisz darabokat adott elő, míg Szitás Tamás szaxofonművész Bach és Piazzola művekkel örvendeztette meg a közönséget.
Az est folyamán Nagy Henni, a Szent Ferenc Állatotthon és Agár Fajtamentés vezetője bemutatta az otthont és eredményeiket. Az egybegyűltek egy sikertörténettel is megismerkedhettek. A tavalyi koncert egyik látogatóját megérintették az ott látottak, hallottak és két magyar agarat örök befogadtak, akik azóta boldog gazdis életet élnek.
Ezt követően a közönség megismerhette az Opera Zongoraterem által forgalmazott és a világ legtöbb koncertterme által választott Steinway&Sons legújabb világszabadalmát a SPIRIO zongorát, amelyen Vladimir Horowitz és Artur Rubinstein tolmácsolásában hallgattak meg zeneműveket.
Cseke Márton elmondta, hogy családja példamutató az örökbefogadások terén. Mindannyiuknak menhelyről örökbefogadott négylábú kedvencei vannak.
Dr. Bebesi Erika és dr. Bebesi Zsuzsanna orosz agarakat tartanak és ügyvédként is elkötelezetten küzdenek az állatok jogaiért. Az általuk képviselt olasz luxus ruházati márka alapítójáról Luisa Spagnoliról tudni kell, hogy nagy állatbarát volt, aki kedvenc kutyáit mindenhová magával vitte. Az ügyvédnők elárulták, hogy ők is 2 orosz agarat fognak örökbe fogadni a közeljövőben.
A kezdeményezés során a szervezők 320,000 forint adományt gyűjtöttek össze a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány és Agár Fajtamentés javára, amelyből az állatotthon új telephelye is megszépülhet.
Az est megvalósulását a Digitalpress Nyomda ingyenes nyomdai munkájával támogatta.
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.