Nem fogod elhinni, mennyi pénzt költ Justin és Hailey Bieber az új álomházukra
május 18
Justin és Hailey Bieber első közös otthona még mindig építés alatt áll, de mi már most tudjuk, hogy a végeredmény egészen elképesztő lesz. A pár tavalyi esküvője után még jobban rápörögtek a házprojektre, álomotthonukért rengeteg pénzt fizetnek, a TMZ értesülései szerint, a végösszeg akár 20 millió dollárra, azaz 6 milliárd forintra is rúghat.
A szóban forgó területet Justin Bieber Justin Bieber R&B énekes 178cikk 12galéria 11videó Még több róla még 2014-ben vásárolta meg 9 millió dollárért, mára pedig lassan a finishbe érkezik a 7500 négyzetméteres modern mediterrán kastély befejezése, ami aztán a szerelmesek minden igényét kiszolgálja, hogy aztán királyként és királynéként éljenek, pont mint a mesében.
Az épülő ingatlanról készült képekért kattints ide!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.