Tudtad? Szakértők szerint a korai karácsonyi dekorálás boldoggá tesz!
október 4
Vannak, akiket egyenesen kiborít a december előtt megjelenő ünnepi dekoráció, és persze vannak olyanok is, akik már november elején karácsonyi szettbe öltöztették a lakást. Kiderült, hogy utóbbiak nem is tehetnének ennél jobban! A szakértők szerint ugyanis a karácsonyi dekoráció boldoggá teszi az embereket, így érdemes fontolóra venni, hogy a megszokottnál egy kicsit korábban poroljuk le kedvenc ünnepi kiegészítőinket.
A stresszel és szorongással teli világban az emberek szeretnek olyan dolgokra asszociálni, amik boldoggá teszik őket, a karácsonyi díszek pedig kiváltják a kellemes gyermekkor érzését. A dekoráció egyenes út azoknak a régi, varázslatos gyermekkori emlékeknek, amelyekhez a kellemes izgalom társult. Ezeknek a karácsonyi díszeknek a korai felhelyezése, ugyanezt az érzést hozhatja felszínre – mondta el Steve McKeown az Uniladnek.
Persze nem vagyunk egyformák, így nem biztos, hogy mindenkiből azonos hatást váltanak ki a csillogó fényfüzérek, az azonban bizonyos, hogy akinek eddig sem volt ellenére az ünnepi készülődés, annak érdemes egy kicsit korábban belevágnia!
Ha szeretnél jobban ráhangolódni az ünnepekre, akkor szerezd be decemberi lapszámunkat, amiben többek között számtalan szuper karácsonyi témát is olvashatsz!
Hogy tetszett a cikk?
október 4
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.