Kávék és energiaitalok
február 8
Az már ízlés kérdése, hogy milyen forrásból fogyasztjuk ezt az energia fröccsöt. Legtöbben egy finom kávéval vagy tejes kávéval indítják a reggeleket. Jellemzően az emberek nagy része édesíti a kávét. Vannak viszont olyan személyek, akik még a kávé illatától is rosszul vannak. Ők éppen ezért a reggeleket ugyanazzal az energiaitallal indítják nap mint nap.
A kávé jellemzői
A kávé koffeint tartalmaz, ami egy stimuláns, és magas antioxidáns tartalmának köszönhetően számos betegség gyógyításával és megelőzésével is összeköthető. Persze ehhez azért a mértéket mindenképpen hangsúlyozni kell. Kiderült azonban, hogy a rendszeres fogyasztása hozzájárul a kettes típusú cukorbetegség elkerüléséhez. Sőt, a kávéfogyasztók körében a különböző májbetegségek és a Parkinson-kór kialakulásának esélye is csökken.
Az is bizonyított már, hogy a basalioma, azaz az egyik leggyakoribb bőrrák típus is ritkábban fordul elő a kávézók körében. A menopauzán áteső nők körében csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét. Tehát azon kívül, hogy jól indul a reggel egy csésze kávéval, még az egészségedre is jó hatással lehet.
Energiaitalok jellemzői
Az energiaitalokkal kapcsolatban ilyen természetesen egészséges előnyöket nem tudunk felsorolni. Egy biztos, a gyártók megtalálják azt az ízvilágot, amellyel finommá teszik ezeket az üdítőitalokat. Szerencsére ezekből az italokból kivonták a korábbi fő alkotóelemüket, a taurint. A taurin egy serkentő hatású aminosav, amely növeli a víz és az ásványi sók arányát a vérben. Illetve antioxidáns tulajdonsága is van. Túlzott fogyasztása betegségekhez vezethet. Jelenleg az energiaitalokban más anyagokkal helyettesítik ezt. A Gigaplaza Webáruháznál is kapható energiaitalok az azokhoz hozzáadott mesterséges összetevők miatt a kávénál gyorsabban és erőteljesebben fejtik ki hatásukat.
Kávé kontra energiaital
A két termék versenyében részben az ízlés dönt. Nap közben, ha fáradtnak érezzük magunkat, jól esik egy energiaitalt is legurítani. Mindkét termék, kiváltképp azokból a cukrozott verzió fokozza az agy és az izmok vérellátását. Ennek köszönhetően az éberséget, a koncentrációt is növeli, és még a lelkünknek is jót tesz.
Amennyiben rendszeres vagy alkalmankénti fogyasztói vagyunk ezeknek a termékeknek, tartsunk ezekből otthon tartalékba. A kávék és az energiaitalok között is megtalálhatóak a különböző ízvilágokat képviselő termékek. Alkalmanként megjelennek limitált kiadásúak is. Azok kipróbálását semmiképp se mulasszuk el! A legrosszabb rémálmunkban sem szeretnénk azzal az esettel találkozni, amikor reggel felébredünk, és indulás előtt nincs lehetőségünk egy finom kávét elfogyasztani.

Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.