Tudtad, hogy a kezeiden látszik meg legjobban az öregedés? Elárulunk néhány trükköt, hogy ezt elkerülhesd!
április 27
Míg a legtöbben rengeteg időt, és energiát ölnek az arcápolásba, addig a kéz érzékeny bőréről sokszor megfeledkeznek. Néha egész egyszerűen totál természetesnek vesszük azt, hogy "jó formában van", így ha van kedvünk figyelünk rá, ha nincs, akkor pedig nem is törődünk vele. Pedig a kézfejet borító bőr nagyon vékony, nincs alatta zsír, vagy számottevő izomzat, ennek következtében pedig könnyen kiszárad, és hajlamos a napfoltosodásra is. Így nem meglepő módon a kezeken látszódnak meg leghamarabb az öregedés jelei. Azt talán nem is kell taglalnunk, hogy a kezünk mennyire igénybe van véve nap, mint nap, ahogy azt sem, hogy rengeteget elárul rólunk, akár már a bemutatkozás, kézfogás során is. Nem kérdés tehát, hogy óvnunk kell!
Ha azt szeretnéd, hogy kezeid ápoltak, sokáig fiatalosak és pihe-puhák legyenek, fogadd meg az alábbi tanácsokat.
1. Hidratálj minden egyes kézmosás után, még akkor is, ha egyszerűen csak vízzel öblítetted le a kezed.
2. Esténként, lefekvés előtt használj gazdagabb összetételű kézkrémet. Ha úgy érzed, hogy a kézfej bőre annyira kiszáradt, hogy ez önmagában már nem lenne elég, akár szövetkesztyűt is húzhatsz a krémezés után éjszakára. Ez felér egy speciális kezeléssel. Vagy bevethetsz egy speciálisan a kéz bőrére kifejlesztett kézmaszkot is!
3. Ha szabad levegőn vagy, télen használj kesztyűt, nyáron pedig a kézfejed is kend be napvédő krémmel. Tarts magadnál egy kis kiszerelésű változatot, hogy ezt bármikor megtehesd, amikor szükségét érzed.
4. Használj gumikesztyűt, amikor erős vegyszerekkel, vagy a kertben dolgozol. Ezzel megakadályozhatod az ujjvégek, és a körmök sérülését, valamint megóv a maró vegyszerektől is.
A galériában pedig megmutatjuk szerkesztőségünk kedvenc kézápolóit.
Hogy tetszett a cikk?
április 27
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.