Kutyastrand lesz a Római parton
Mivel kevesebb kutya nem lesz a városban, így az ő kiszorításuk és korlátozásuk helyett inkább megfelelő területet kellene biztosítania az önkormányzatoknak, természetesen a lehetőségekhez mérten.
A 3. kerület önkormányzatához tartozik a Hajógyári-sziget is, ahova köztudottan nagyon sokan hordják sétálni a kutyájukat. Az elmúlt időszakban azonban egyre több lakossági panasz érkezett a póráz nélküli sétáltatás és a kutyaürülék miatt. A kutyások képviselői és az önkormányzat ezért egy nagyon dinamikus és proaktív párbeszédbe kezdett, körbejárták a problémát és közösen konszenzusra jutottak, mely szerint nem korlátozzák a kutyasétáltatást a terülten, de sokkal jobban odafigyelnek arra, hogy a gazdik tisztán tartsák a területet és ne zavarjanak másokat.
Bús Balázs polgármester azt is bejelentette a napokban, hogy a Római parton az óbudai pünkösdfürdői gát mellett kutyás strand is létesülhet hamarosan. Az önkormányzat tavaly fogadta el a közösségi együttélés szabályait, mely megnyitotta a kaput egy lehetséges kutyastrand létesítése előtt is. A kutyások eddig is oda jártak fürdetni a kutyájukat, ezért úgy döntöttek, hogy megteremtik ennek a szabályozott kereteit a gazdik számára.
"Hosszú egyeztetés előzte meg a szabályalkotás folyamatát, és sok észrevétel érkezett, különösen a kutyatartók részéről. Leginkább a póráz nélküli kutyasétáltatás került szóba a Hajógyári-szigeten, illetve Pünkösdfürdőn" - közölte Bús Balázs az Info Rádióval.
A szabályok rögzítésére 2020. április 30-ig adott magának határidőt az önkormányzat.
Hogy tetszett a cikk?
május 10
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.