Levendulás csoki, de ezúttal a hajadon: a frizuratrend, amit minden romantikus lélek imádni fog
április 25
A frizuratrendek folyamatosan változnak: egyik évben még az ombre a népszerű, aztán a balayage, majd ezek helyét a fallayage vette át. De az éppen legmenőbbnek számító hajhossz sem marad mindig ugyanakkora! Míg korábban minden lány arra törekedett, hogy minél hosszabb tincseket növesszen, addig ez egy ideje már nem így van. Sőt, valójában a bob frizura, különösen pedig az A-vonalú fazon az abszolút kedvenc jelenleg. Már csak azért is, mert ez a frizura mindenkinek jól áll!
Ha te viszont szeretnél hajszínt változtatni, és unod már a szimpla szőke-barna-fekete kombót, érdemes egy pillantást vetned egy most nagyon felkapott frizurára, amiért megőrülnek az Instán. A csokis levendula árnyalat ugyanis a szezon következő trendje, és minden romantikus lelkületű lánynak tökéletes választás lehet.
Jellegzetessége, hogy egy barna alapszínből indulunk ki, amit a balayage technika felhasználásával egy kis lila színnel bolondítanak meg, különösen a hajvégek felé. Persze mindenki maga döntheti el, mennyire szeretné, hogy a lila érvényesüljön, hiszen akár egy halványabb változatát is kipróbálhatod magadon. De megéri bevállalósnak lenni, hiszen csodálatos a levendulás csoki, mint végeredmény!
Még több fotót a galériára kattintva nézhetsz meg!
Hogy tetszett a cikk?
április 25
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.