Már hétévesek és remekül vannak a világ első klónkutyájának klónjai
A Szöuli Nemzeti Egyetem kutatói 2005-ben jelentették be, hogy a világon elsőként, sikerrel klónoztak egy kutyát, egy afgán agárt. A tudósok azóta több száz ebet klónoztak már, hogy minél többet megtudjanak az eljárás előnyeiről és esetleges hátulütőiről.
A Scientific Reports című tudományos folyóiratban közölt új tanulmányukban a kutatók elsőként számolnak be egy klónozott kutya klónozásának sikeréről - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A Szöuli Nemzeti Egyetem kutatói annak idején egy Tai nevű, kan afgán agártól származó donorsejteket felhasználva több embriót állítottak elő, majd azokat beültették egy "béranyába". A világra jött klón a Snuppy nevet kapta és az egyetem kampuszán nevelkedett, majd ötéves korában a szakemberek a tőle származó őssejteket felhasználva gyártottak újabb embriókat, összesen 94-et, amelyekből végül négy kölyök született. Nem sokkal később az egyik kiskutya elpusztult. Az újonnan közölt tanulmányban a kutatók a három életben maradt kutya kilenc hónapos koráig mutatják be a fejlődésüket.
A tanulmányból kiderül, hogy Snuppy és Tai is viszonylag egészségesek voltak, mígnem mindkettőjüknél jelentkezett a rák egy-egy típusa. Snuppy tíz, Tai tizenkét éves korában, vagyis a fajtára jellemző átlagélettartamot - 11,9 év - megközelítve pusztult el.
Az elmúlt években végzett megannyi kutatás ellenére a tudósok még mindig nem tudják biztosan, hogy a klónozott állatok nem szenvednek-e ismeretlen velük született rendellenességekkel vagy, hogy élettartamuk nem rövidebb-e a normális úton született társaikénál, illetve, hogy nem öregszenek-e gyorsabban náluk. A tudományos világban azonban egyre nagyobb az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az eljárás nem jár együtt ezen "mellékhatásokkal".
Klónozott állatok klónjaival kapcsolatban azonban elenyésző szakirodalom áll rendelkezésre, ezért a tudományos világ minden bizonnyal hatalmas érdeklődéssel fogadja az új tanulmányt.
Forrás: MTI
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.