Miből tudhatod, hogy megcsal a párod? Eláruljuk!
Forrás: unsplash/Christian Newman
február 7
Az Ashley Madison nevű, házasoknak szóló társkereső oldal kutatása szerint ha a párod nem szeretné megismerni a szüleidet, akár azt is jelentheti, hogy megcsal. A kutatásban több mint 1400-an vettek részt, a hűtlen válaszadók 61 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy nem kíváncsi a párja szüleire, nincs közeli kapcsolatban velük. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kedvelik őket, egyszerűen csak nem akarják velük szorosabbra fűzni a szálakat.
Az is kiderült, hogy a résztvevők 85 százaléka nem kíváncsi arra, mit gondol róluk az anyósuk vagy apósuk.
“Ez valószínűleg könnyebbé teszi a megcsalást, hiszen így a félrelépők azzal nyugtatják magukat, hogy legalább a rokonoknak nem kell magyarázkodni. Ha viszont közelebbi kapcsolatban lennének a család másik felével, akkor nem csak azon aggódnának a félrelépők, hogy a párjuk mit gondol, hanem arra is, hogy az egész családnak csalódást okoznak.”
- mondja Tammy Nelson, párkapcsolati tanácsadó.Az Ashley Madison kommunikációs igazgatója, Isabella Mise szerint a felhasználóik számára nagyon fontos a diszkréció, aminek az is része, hogy kicsit távolabb maradjanak a családtól. Így könnyebben nyitnak mások felé.
Érdekes megfigyelés, viszont ettől szerintünk még egyáltalán nem oké a félrelépés, ráadásul az egészségedre sincs jó hatással.
A cikk eredetileg a menshealth.hu oldalon jelent meg.
Olvasnál még a témában?
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.