Kötelezhetőek-e a meztelenségre a modellek?
május 19
Sajnos a legtöbb ember fejében az a kép él, hogy valaki csak úgy futhat be modellként, ha ledobja a ruháit, pedig az igazság valójában pontosan az ellenkezője. A divatmodelleket akkor kérik fel topless vagy teljesen nude fotózásokra, amikor már mindenki ismeri az arcukat és nevüket. Korunk legnagyobb szupermodellje, Gisele Bündchen például kizárólag egyszer, a karrierje csúcsán engedte teljesen láttatni a melleit az amerikai Vogue kedvéért, a legendás Irving Penn által fotózva. A híres fotó végül majdnem kétszázezer dollárért került árverésre.
A válaszunk a feltett kérdésre nagyon tömören a következő: NEM.
Ahogyan az elején is említettük, az Attarctive Modelsnél nem aktmodelleket nevelünk ki, ezért a lányoknak soha nem kell fürdőruhánál vagy fehérneműnél többet mutatni, ha nem akarják, 18 év alatt pedig egyenesen tilos is.
Bikinis képeket azért készítünk róluk folyamatosan, hogy a kliensek, esetleg külföldi ügynökségek lássák a testarányaikat a kiajánlások során, így ebben kivetnivalót nem találunk. Kiskorúként viszont ha bárhol, bármilyen munkán olyat kér egy fotós, hogy a lány takarja el a melleit vagy átlátszó pólóban legyen, a modell bármikor nemet mondhat. Ilyenkor a modellnek kötelező felhívni a modellügynökét, hiszen mi tudjuk a legjobban, hogy mikor vethet rossz fényt karrierjére egy ilyen jellegű kép. Külföldi utak alkalmával általában már fehérneműs munkák előtt is kikérik az anyaügynökség, de minimum a modell véleményét. Jó tanácsként ajánljuk, hogy ha modell pályára készülsz, mindenképpen nézd meg a leendő szerződésedben, hogy kitérnek-e arra a pontra, hogy nem vagy köteles olyan munkák elvégzésére, amelyek az általánosan elfogadott morális, társadalmi szokásokkal és felfogással ellentétesek (pl. aktfotózás, erotikus megjelenések).
Természetesen a választási lehetőség 18 év felett is fennáll. Mivel a modell és modellügynök munkakapcsolata erős bizalmon kell alapuljon, velünk életük minden jelentős részét megoszthatják és meg is kell hogy osszák, ahogyan az ehhez a témához való viszonyulásukat is. Minden esetben a legjobb szakmai tudásunk szerint adunk tanácsokat személyre szabottan, ugyanis vannak visszafogott és egyáltalán nem szégyellős, bevállalós alkatú modellek is. Elmondhatjuk, hogy bármekkora összeget ajánlhat egy divatház, mi senkire nem erőltetünk rá meztelenkedést akarata ellenére kizárólag a pénz miatt, hiszen ez egy személyes döntés és természetesen nekünk sem mindegy hol jelennek meg a modellünk fotói.
A helyzet az, hogy a saját testükről van szó, ezért ez a saját döntésük is. Persze van az a szint, amikor már szerintünk is érdemes elgondolkodni 18 év felett, mondjuk ha egy olyan minőségű lehetőség adódik, amikor felkérés érkezik egy Vogue anyagra, amit Steven Mesiel fotózna. Axente Vanessa például kizárólag a párizsi Vogue divatanyaga miatt engedte láttatni az egyik mellbimbóját, Mario Sorrenti sztárfotós képén.
Le szeretnénk szögezni azt is, hogy divatmodellek esetében a meztelen képek művészi kivitelezésűek, abszolút nem a “pornós” vonalat képviselik. Évtizedek óta jelen van például az egyre menőbb francia Lui Magazine, melyet divatfotósok alapítottak. A tartalom ugyan erotikusnak mondható, mégsem hasonlítható a legtöbb férfi magazinhoz, hiszen a női test szépsége mellett a divatot helyezi központba. A képen Barabás Henriett Lui divatanyagából láthatsz egy fotót, mellyel olyan topmodellek példáját követte, mint Candice Swanepoel, Isabeli Fontana, Joan Smalls, Naomi Campbell, Natasha Poly és Rosie Huntington Whiteley.
Végezetül azt is érdemes tudni, hogy a meztelen képeket (ahogyan egyébként minden más típusút is) kizárólag a fotóssal vagy klienssel előre egyeztetett feltételekkel megkötött szerződés alapján használhatják fel az előre leszögezett platformokon, a szerződésben rögzített ideig. A tanulság mindenképpen az, hogy ne hallgass másokra és olyan anyaügynökséget válassz magadnak, ahol az ügynököd profin menedzsel, a TE érdekeidet képviseli, a te karrieredet tartja szem előtt és feltétlenül megbízhatsz benne.
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.