Napi horoszkóp január 29.: a Skorpióknak dönteniük kell, melyik utat választják, a Nyilasok új kalandra vágynak
május 19
NAPI HOROSZKÓP JANUÁR 29.
KOS (március 21-április 20)
Valaki akaratán kívül bajba sodor, s bár nem szándékosan tette, mégis kissé hevesen reagálsz a kialakult helyzetre. Próbáld szem előtt tartani azt, hogy nem akart neked ártani, üljetek le és egy kávé mellett beszéljétek meg, mi az, amit sérelmezel, illetve mi az, amitől a jövőben az illetőnek tartózkodnia illene annak érdekében, hogy ne okozzon konfliktust. Mivel semmi baj nem történt, ez nem az a szituáció, amely örök haraggal végződne, boríts fátylat a történtekre és lépj tovább!
BIKA (április 21-május 20)
Új terveid vannak, de amint azt a lehetséges érdeklődőknek felvázolod, szinte azonnal falakba ütközöl. Nem nagyon lelkesednek ugyanis az ötleteidért, mert nem látják benne a perspektívát. Egy összeszedett és logikus magyarázattal azonban van még esélyed arra, hogy meggyőzd őket. Ne add fel, kitartással és egy kis rátermettséggel el fogod tudni nyerni a bizalmukat, ami később sikerre viheti a projektet! Hajrá!
IKREK (május 21-június 21)
Olyasmi történik veled, ami nagy boldogságot okoz, nem is mered elhinni, hogy ez veled is megtörténhet. Bármennyire is tűnik azonban hihetetlennek, nyugodtan kinyithatod a szemed, hisz ez a valóság, amely kizárólag a Te kezed munkáját dícséri. Megérdemled az eredménnyel járó elismerést, hisz fáradtságos munkával és sok verejtékkel küzdöttél ezért. Hívd meg a barátaid egy italra, koccintsatok a sikereidre és a boldogságodra, mert társaságban sokkal jobb ünnepelni!
RÁK (június 22-július 22)
Kissé egysíkúnak és unalmasnak érzed az életed, emiatt elég depressziós hangulatod van. Ahelyett azonban, hogy szürkülten állsz a tömeg közepén, próbálj kitörni és olyasmit végrehajtani, ami mások számára pozitív és követendő példa lehet. A lehetőség adott, hogy kiállj a sorból és végre egy olyan útra lépj, amelyen ki tudsz teljesedni és új élményeket szerezni. Képes vagy rá, csak bízz a kreativitásodban!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Olyasmi derül ki számodra, amiről eddig fogalmad sem volt, ezért igen nagy meglepetéssel bír. Ne ess kétségbe, lehet, hogy ez az első pillanatban ijesztőnek tűnik és megnehezíti egy kissé a haladást, de hidd el, nem lesz olyan akadály, amelyet ne tudnál megugrani. Csak el kell hinned magadról, hogy képes vagy így is teljesíteni a feladatot. Hogy előbb, vagy utóbb, annak nincs jelentősége, hisz ez nem verseny, ahol a szintidő számítana.
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Váratlanul olyan szituáció adódik, ahol senki nem mer döntést hozni, így kénytelen-kelletlen rád hárul a feladat, hogy kimondd a végszót. Ettől nagyon megrémülsz, hisz ha rosszul döntesz, annak hatása lehet a jövőre nézve, mindenki szempontjából. Ezúttal nincs azonban más alternatíva, ezt a lépést meg kell tenned. Ne görcsölj a részleteken, egyszerűen állj a sarkadra, légy határozott és meglátod, nem is lesz olyan nehéz ügy.
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
A nagy tömegben kissé elnyomottnak érzed magad, nem tudod pontosan, mit is kellene ahhoz tenned, hogy mindenki figyelmét magadra irányítsd. Ülj le és gondold végig, mi az a pozitív és hasznos dolog, amivel kapcsolatban érdemes a hangodat hallatni, hogy a társaság egyenrangú tagjaként ismerjenek el. Meglátod, ha van benned kellő bátorság, van elég önbizalmad és ki mersz állni, nagyon hamar ki tudod vívni az elismerést. Csak bízz magadban és a képességeidben!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Kissé bizonytalannak érzed a jelenlegi helyzeted, több szálon futnak az események, te pedig egyenlőre nem döntötted még el, hogy melyik irányba indulj. Ahhoz azonban, hogy racionális döntést hozz, a saját érdekeidet szem előtt tartva mindenképp végig kell gondolnod, mi a legjobb döntés, amivel hosszútávon jól járhatsz. Azt, ami zavar, hagyd hátra, ahol nem érzed jól magad, onnan menj el és azokat a tényezőket tartsd szem előtt, amelyek neked fontosak. Eljött a te időd! Ne félj változtatni!
NYILAS (november 23-december 21)
Nem vagy kifejezetten az a határait feszegető, a kalandokat minden utcasarkon kereső személyiség, ám most mégis úgy érzed, itt a megfelelő alkalom, amikor érdemes új dolgokat kipróbálnod, nagyobb fába vágva a fejszéd. A környezeted nem fogja kitörő lelkesedéssel fogadni ugyan, de ne törődj azzal, mit mondanak mások, hisz ha mindig egy helyben ácsorogsz, soha nem fogsz élményeket szerezni és azokból táplálkozva építgetni a lelked.
BAK (december 22-január 20)
Megnyugodhatsz, rajta vagy az úton, teljesen jó irányba haladsz. Bár mindig akad valaki, aki befolyásolni próbál majd, aki biztosan jobban akarja tudni, valóban ez-e az az ösvény, amin menned kell, de ne hagyd magad mások által vezetni. Te önálló, józan gondolkodással bíró emberként pontosan tudod, hogy mi a jó neked. Ez a saját utad, arra haladj, amerre jónak látod, ne arra, amerre a többiek küldenek!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Mielőtt belevágsz valamibe, mindig szeretsz meggyőződni arról, hogy minden tökéletes, több, lehetséges megoldókulccsal rendelkezel arra az esetre, ha véletlenül porszem kerülne a gépezetbe. Ez azonban elég fárasztó, megállás nélkül görcsösen koncentrálni, egy percre le sem venni a szemed a történésekről. Próbálj meg lazítani, lejjebb engedni az önmagad felé támasztott, időnként talán túl magas elvárásokból és élvezd az életet! Vannak dolgok, amiket úgy sem tudsz befolyásolni, ne fáraszd magad feleslegesen!
HALAK (február 20-március 20)
Valakinek a jelenléte teljesen felvillanyoz, nem gondoltad volna, hogy a puszta látványa is feldob, de most mégis ezt váltja ki belőled. Ne zsongd körül az első pillanatban, de próbáld jelezni felé, hogy nyitott vagy az ismerkedésre. Nem kell ajtóstól rontani a házba, csak finoman közeledj. Ha az illető is vevő arra, amit kommunikálni próbálsz felé, akkor mélyebbre is fűzhetitek a szálakat. Még az is lehet, hogy ebből hosszú távú kapcsolat is kialakulhat!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.