Horoszkóp
Tudatos élet
Lélek
Divat
Szépség | Beauty Club
Sztárok

Nemecsek, a Valentin Projekt első kis csodája

Facebook
Twitter
Pinterest
A Valentin Projekt híre szinte mindenkihez eljutott, kutyás, nem kutyás, aktív állatvédő vagy a témával egyébként nem is foglalkozó emberek és cégek segítségével több mint 30 millió forint gyűlt össze kilátástalan helyzetben lévő kutyák mentésére.

A projektet az Eszkuláp Állatvédő Egyesület és Demény, a kötsög (közösségi kutyaceleb) hirdette meg hetekkel a Valentin Nap előtt. A kezdeményezés lényege, hogy a szerelem ünnepén legyen elég egy szál virág ajándéknak, a többi pénzt pedig, amit drága vacsorára vagy ajándékra költenénk, inkább gyűjtsük össze és mentsünk belőle kilátástalan helyzetben lévő kutyákat.

A szervezők azt vállalták, hogy minden összegyűlt 100 000 forintból egy kutya mentéséről gondoskodnak. Először is elhozzák egy olyan telepről, ahol esélytelen a gazdisodás majd a elkezdik oltási programját és orvosi vizsgálatait. A gazdisodásig fedezik az összes költségét és közösségi erejüket felhasználva igyekeznek gazdához adni a kutyákat.

A mentett kutyákat Demény kedvenc csemegéje után Töpigyerekeknek nevezték el és a projekt közösségi oldalán minden kutya mentése és sorsa követhető.

Az első csapat Töpigyerek vasárnap érkezett Újfehértóról és Hajdúhadházról. 15 kutyát hoztak el a két telephelyről, közülük egy fekete kis keverék kutya fotója láttán valószínűleg mindenkinek összeszorult a szíve és megértette, hogy mit élnek át ezek a kutyák hányatott életük során és egy gyepmesteri telepen. A kutyust két pórázon alig tudták kihozni a kennelből, reszketve, vergődve stresszpisilt hosszú perceken keresztül, halálos félelemben. Emberi érintéssel még nem nagyon találkozott egész eddigi élete során.

Kép
forrás: FB/Valentin Projekt

A következő videó pontosan 3 nappal a fenti fotó után készült. Nézzétek meg, hogy 3 nap alatt mire képes a biztonság, a gondoskodás és a szeretet. Nehéz szavakat találni. Igen, a két felvételen ugyanaz a kutya látható.

A Valentin Projekt nem ért véget a gyűjtés bejezésével. A több száz kutya mentése és örökbe adása egy nagyon hosszú folyamat lesz, melyben az egyesületnek ugyanolyan szüksége van a segítségetekre, mint a gyűjtés folyamata alatt.

Kövessétek a Töpigyerekek sorsát a Valentin Projekt FB oldalán.

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!

Videók

május 10

kos 03.21 - 04.19

Azok közé az emberek közé tartozol, akik nagyon...

bika 04.20 - 05.20

Nagyon hatékonyan dolgozol, simán lehagyod a többieket, így...

ikrek 05.21 - 06.21

Hosszú munkafolyamat végére értél, amelyet nem is bánsz,...

rák 06.22 - 07.22

Valami nem a te elvárásaid szerint történik és...

oroszlán 07.23 - 08.22

Bár nem indul túl jól a reggeled, nem...

szűz 08.23 - 09.22

Igyekszel titkolni mások előtt az aggályaidat valamivel kapcsolatban,...

mérleg 09.23 - 10.22

Elég régóta dolgozol valamin, amitől meglehetősen sokat remélsz....

skorpió 10.23 - 11.21

Valaki olyasmivel traktál, ami egyáltalán nem érdekel, de...

nyilas 11.22 - 12.21

Úgy érzed, most vagy a csúcson, sikerült elérned...

bak 12.22 - 01.19

Presztízskérdést csinálsz valamiből, majdhogynem ölre mész azért, hogy...

vízöntő 01.20 - 02.18

A mai nap akadnak majd helyzetek, amelyekben a...

halak 02.19 - 03.20

Komoly feladattal bíznak meg, a pontos szerepedet azonban...

Elolvasom végig Megnézem
Kép

Bumblebee újra eljött

Bumblebee újra eljött

Kép

6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz

Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.

Kép

Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad

Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!

Kép

Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod

Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.

Kép

Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort

Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.

Kép

Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente

A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.