Nicole Kidman és Keith Urban úgy viselkedtek a vörös szőnyegen, akár a tinik
október 4
Szerelmek jönnek és mennek Hollywoodban, Nicole Kidman és Keith Urban Keith Urban Énekes, Dalszövegíró 9cikk 1galéria 0videó Még több róla viszont úgy tűnik a legbiztosabb sztárpár a világban. Az Oscar-díjas színésznő és a Grammy-díjas zenész már 13 éve, 2006-ban mondta ki a boldogító igent, a szerelem pedig úgy tűnik, mit sem csillapodik köztük. Ezt egyébként nem kürtölik világgá, Nicole Kidman és férje igyekeznek óvni a magánéletüket a nyilvánosság elől, ám ha feltűnnek együtt a vörös szőnyegen, le sem tagadhatnák, hogy mennyire odavannak egymásért.

Így volt ez tegnap is a CMA Awards gáláján, ahol Keith Urban Keith Urban Énekes, Dalszövegíró 9cikk 1galéria 0videó Még több róla -t két díjra is esélyes volt, Nicole pedig azért érkezett az estjére, hogy támogassa kedvesét. A párost a fotósok is elcsípték, és itt kell hozzátennünk, hogy 13 év együttlét után is szerintünk pont úgy turbékoltak, akár a kamaszok.


Bár Keith végül üres kézzel távozott, bosszúság egy percig sem látszott az arcán, végig el volt foglalva gyönyörű kedvesével, akit egy pillanatra sem akart elengedni. Reméljük ez mindig így marad!
Hogy tetszett a cikk?
október 4
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.