Nicole Kidman csirkezsírral szépíti magát
április 18
Nicole Kidman mindig is szeretett csúcsformában lenni, és feszesen, fiatalosan tartani magát. Ha kellett, még plasztikai beavatkozásokon is részt vett, hogy harcoljon a ráncok ellen, ezekről azonban már letett, és igyekszik olyan módszerekkel szépülni, amelyek kevésbé drasztikusak.
Úgy döntött, felkutatja, mi számára a legjobb bőrápoló eszköz, hamarosan pedig rájött, egy elég fura módszer az, ami a legjobban működik számára.
A szíésznő minden nap csirkezsírt ken az arcára, hogy feszesítse, és megelőzze a ráncokat. Olyan csirkék zsírját használja, amelyek természetes körülmények között haltak meg, és jó körülmények között tartottak. A zsírt kókuszolajjal, almaecettel, mandulakivonattal, és limelével keveri össze, majd alaposan bekeni vele az arcát.
Szerinte remekül működik, és érdemes másnak is kipróbánia.
Nézd csak meg egészen közelről a színésznő arcát a galériában.
Hogy tetszett a cikk?
április 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.