Az új kedvenc zsírégető edzésem: thai box
Forrás: Matheus Ferrero/Unsplash
május 17
Rengeteg sportot űztem tartósan, 3 évesen az ovitornával kezdődött minden, aztán az úszáson át nyilván a futásig csináltam sok mindent. Volt, amikor éveken át voltam bikram jóga fanatikus, de olyan is, amikor a TRX volt bekattanva nálam. (A futás persze mindezek mellett nagyjából 15 éve mindig jelen van az életemben.) Egy terület volt, ami sosem érdekelt igazán, az pedig a küzdősportok, holott mindig gondoltam rá, hogy nőként hasznos lenne elsajátítani néhány technikát, plusz állítólag magabiztosságot is ad, nem mellesleg jó feszültségoldó. Tavaly Katinka kolléganőm kezdett mesélni arról, hogy talált egy nagyon jó edzőt, és pont oda jár thai boxolni, amerre én is lakom, nincs-e kedvem egyszer kipróbálni. Áradozott róla, mennyire elűzi a stresszt és, hogy mennyire kemény és változatos az edzés. Gondoltam magamban, ha ennyire győzköd, már csak elmegyek vele, de azért nem hittem, hogy az egy edzésből lesz több is. El is mentünk egy páros női thai boksz edzésre Sávoly Dórához a Thai Box Akadémiára, engem pedig az első alkalommal be is szippantott ez a sport!
Dóri célja ugyanis, hogy a nőkhöz közelebb hozza az ilyen típusú edzéseket, és egy olyan programot álmodott meg, amiben az erősítés-alakformálás is helyet kapott a klasszikus thai box elemek mellett. Egyébként egy kőkemény intervall tréning, amiben nem csak a felsőtested dolgozik őrületesen (amit futás közben kevésbé dolgoztatsz), de a rúgások által a lábad is.
„Egy klasszikus muay thai edzés úgy épül fel, hogy van benne zsákmunka, pao (amikor az edző alkarpajzsot visel, és a másik azt üti – a szerk.), páros gyakorlatok és sparring (amikor a két fél egymás ellen dolgozik). A női edzésből én viszont kivettem a sparringot, tehát nem ütik megy egymást a csajok, helyette viszont az edzés végén erősítő feladatokat kapnak”
- magyarázta Dóri.Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.