Menő! A Pál utcai fiúk Londonban népszerűsíti a magyar kultúrát
április 20
Két magyar művész, iamsuzie és Cokestd kortárs ábrázolásban festette meg Molnár Ferenc regényének hőseit, így Csónakos, Boka és Nemecsek ideálisan illeszkednek modern londoni környezetükbe. Az 50 m2 nagyságú fal tervezésében a figurális ábrázolás és a klasszikus graffiti találkoztak, így a két művész stílusa egymást kiegészítve érvényesülhetett.
A látványos street art akció Molnár Ferenc születésének 140. évfordulóját ünnepelve a londoniak körében népszerűsíti a magyar irodalom egyik legtöbb nyelvre lefordított regényét.

A Londoni Magyar Kulturális Központnak fontos célja volt az is, hogy a művészi alkotással egy helyi közösség által nap mint nap használt forgalmas közterület regenerációját segítse.

Londonban muszáj kreatív módszerekkel népszerűsíteni a magyar kultúrát, hiszen fontos, hogy a fiatal generációhoz is eljusson az üzenetünk. Éppen ezért választottuk a street art műfaját, hogy a brit közönség számára is trendivé tegyük a magyar gyerekek egyik kedvenc regényét.
- nyilatkozta nekünk a Londoni Magyar Kulturális Központ.A Színes Város Csoport számára ígéretes kihívás volt Moszkva és Berlin után a street art egyik fellegvárában, Londonban is bemutatkozni, a jövőben pedig a szervezet magyar munkái mellett más nagyvárosokban is tervez hasonló projekteket.
A Pál utcai fiúk ihlette falfestmény az alábbi címen található meg: Alf Barrett Playground, 32 Old Gloucester St, Bloomsbury, London WC1N 3AD, UK
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.