Ezt az 5 dolgot azonnal meg kell tenned, ha úgy érzed, hogy a pasid fokozatosan eltávolodik tőled
május 19
Nem létezik olyan párkapcsolat, amiben ne lennének hullámvölgyek: néha minden tökéletes a pasiddal, máskor pedig több konfliktussal is szembe találjátok magatokat rövid időn belül. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy a vitákat tiszta fejjel, nyugodtan kezeljétek, és ne próbáljátok meg elnyomni egymás akaratát. Hogy miként érdemes megbeszélni ezeket, arról itt olvashatsz több tippet.
Az viszont egészen más helyzet, ha úgy vetted észre, a pasid fokozatosan eltávolodik tőled, és már nem érdeklődik igazán irántad. Először csak megérzéseid támadnak, de idővel több jel is erre utal: nem keres szinte egész nap, hazaérve alig beszélgettek, és közös programokat is ritkán szerveztek. Ilyen esetben nem mindegy, hogyan viselkedsz, ha szeretnéd megmenteni a kapcsolatodat. Az alábbiakat érdemes megfogadnod, hogy rendbe jöjjenek köztetek a dolgok!
1.) Ne találgass! Ilyenkor könnyű gondolatolvasóvá válni, és minden apró megjegyzés vagy mozdulat mögé plusz jelentést belátni. De ne tedd! Ugyanis sosem tudhatod biztosan, mi jár a pasid fejében, és a feltételezéseiddel csak magadnak ártasz.
2.) Hozd vissza a lángot! Idővel a legtöbb kapcsolat laposabbá válik, és a rutin átveszi az irányítást. Lehet, hogy nálatok is ez a gond. Próbálj izgalmas programokat, kirándulást szervezni, hogy ne a megszokott dolgokkal találkozzatok mindig. Hiszen így szerettetek egymásba anno!
3.) Ne reagálj túl! Ha a pasid távolságtartóbbá válik, az rengeteg bizonytalanságot ébreszt benned, ilyenkor pedig könnyű mindent túlreagálni. Legyél türelmes, és mindig számolj el magadban tízig, hiszen az ilyen drámai pillanatok csak még inkább ronthatnak a kapcsolatotokon.
4.) Adj neki szabad teret! Sokan elkövetik azt a hibát egy ilyen helyzetben, hogy teljesen ráakaszkodnak a pasijukra. A legjobb viszont az lenne, ha szabad teret adnál neki, és megnéznéd, mi történik, ha nem keresed megállás nélkül.
5.) Határozz meg egy időkeretet! Természetesen nem lehetsz türelmes örökké, ezért a legjobb, ha eldöntöd magadban, hogy adsz egy kis időt a helyzetnek. Ez legyen mondjuk két hét; ha ez idő alatt sem változik semmi, eljött az őszinte beszélgetés ideje!
Ha viszont az alábbi problémákkal találjátok szembe magatokat, akkor érdemes elgondolkodni a folytatáson...
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.