A PLL színésznője bevallotta: annyira belezúgott egyik sorozatbeli kollégájába, hogy dalt is írt neki
február 7
Már az első évad kezdete óta lehetett tudni, hogy a Pretty Little Liars Ariája és a jóképű, fiatal tanár, Ezra egy párt fognak alkotni a sorozatban. Persze ez nem ment olyan egyszerűen, hiszen hosszú évadokon át hol együtt voltak, hol pedig szakítottak, míg végül az utolsó részben össze is házasodtak. Lucy Hale Lucy Hale Színésznő, Énekesnő, Modell 22cikk 2galéria 1videó Még több róla még korábban egy tévéműsorban bevallotta, hogy 20 évesen nagyon tetszett neki Ian Harding, viszont mégsem ő volt az, aki igazán elrabolta a szívét!
Lucy színészi karrierje mellett az énekléssel is foglalkozik, néhány éve pedig megjelent egy albuma, tele szerelmes dalokkal. Akkoriban többen is kérdezgették tőle, ki ihlette ezeket a számokat, ám ő sosem válaszolt ezekre. Egészen mostanáig! A PLL sztárja ugyanis most a Twitterre írta ki, hogy kollégája, Drew Van Acker, azaz Jason DiLaurentis megtestesítője rabolta el a szívét, és róla írta a dalokat is. A posztot aztán le is törölte gyorsan az oldalról, de az ET magazinnak elmesélte, hogy az egyik sláger konkrétan a színészről szól, mert nagyon oda volt érte.
A szám egy titkos szerelmet mesél el: Lucy elárulja benne, hogy akárhányszor ez a bizonyos pasi ott van körülötte, teljesen szétesik, és nem tudja rendesen letagadni előtte az érzéseit. A teljes dalt és klipet itt meg is nézheted!
Persze mindenki kíváncsi volt arra, vajon Drew tudott-e Lucy érzéseiről. A színésznő pedig elmondta, hogy most már biztosan tudja, ha korábban nem is sejtette. Ám ez már teljesen mindegy, hiszen a színész egy másik nővel él kapcsolatban.
Ennek már vége, de most már legalább a világ tudja. Drew Van Acker. Annyira aranyos.
- nyilatkozta Lucy.
Meg tudjuk érteni, hogy Lucy több kollégájáért is odavolt a PLL forgatásai alatt, hiszen a sorozatban csak úgy hemzsegtek a jóképű színészek. Szinte elhinni is nehéz, hogy már ennyi idő eltelt az első részek óta!
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.