Komoly problémával küzdött Ryan Reynolds: Már nyíltan beszél róla
február 8
Bár egy igazi karizmatikus, vicces és okos pasi, Ryan Reynolds Ryan Reynolds színész 110cikk 6galéria 5videó Még több róla nak is vannak önértékelési problémái. Annak ellenére, hogy választották már a legszexibb pasinak, két gyönyörű kislány édesapja, keresett színész, és a világ egyik legszebb nőjének boldog férje, a színész néha még mindig nagyon szorong, korábban pedig átélte a szorongás minden formáját.
Szorongok. Mindig is küzdöttem szorongással. Azt a fajtáját is ismerem, amikor csak úgy izgulok valami miatt, de megtapasztaltam már azt az igazán mély szorongást is, ami nagyon sötét dolog, és egyáltalán nem vicces.
- nyilatkozta egy interjúban Ryan.Elmondta, hogy a húszas éveiben durván szenvedett a szorongástól, emiatt pedig folyamatosan bulizott, és igyekezett teljesen elfelejteni a küzdelmét. Volt, hogy szinte megbénult a félelemtől, ahányszor fontos dolgokra gondolt, emiatt pedig elkezdett gyógyszereket szedni, és egyre többet bulizott. Majd rájött, hogy, ha nem hagyja abba, akkor az egészségét veszélyezteti.
Hozzátette, manapság is képes a nagy interjúi előtt annyira izgulni, hogy szédülni kezd. Általában úgy küzdi ezt le, hogy egy meditációs applikációt használ, illetve eljátssza, hogy nem is izgul. Addig színleli az önbizalmat, amíg el is hiszi, hogy tényleg van neki, ettől pedig tényleges önbizalmat nyer.
Mi eddig nem is sejtettük, hogy néha vannak ilyen pillanatai, pláne, hogy mennyire szórakoztató és vidám a színész.
Olvastad már a legviccesebb tweetjeit?
Galéria / 10 kép
Mindenki tudja, hogy a Deadpool szuperhősruhája vécé is egyben – újabb 10 gyöngyszem Ryan Reynolds Twitter-oldaláról
Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.