Sophie Turner és Joe Jonas először mutatkoztak együtt a vörös szőnyegen
Forrás: Getty Images
február 8
Bár egy darabig sikerült titokban tartani a kapcsolatukat, Sophie Turner és Joe Jonas Joe Jonas énekes, színész 38cikk 3galéria 2videó Még több róla szerelmére nagyjából két éve derült fény. A fiatal párról először 2016 novemberében készült közös fotó, amint összebújva ülnek egy koncerten, azóta viszont többször is lencsevégre kapták őket. Aztán alig telt el egy év, Joe máris eljegyezte Sophie-t, aki persze igent mondott, és az eljegyzési bulit is megtartották már.
Ezek után igazán különös belegondolni, hogy Sophie Turner és Joe Jonas Joe Jonas énekes, színész 38cikk 3galéria 2videó Még több róla még egyszer sem mutatkoztak együtt egyetlen vörös szőnyeges eseményen sem. Általában egyedül érkeztek a bemutatókra, és kerülték a kamerákat; így történhetett meg az, hogy végül tegnap jelentek meg először együtt egy ilyen rendezvényen!

A sztárpár Franciaországban, a Louis Vuitton 2019-es tavaszi/nyári bemutatóján vettek részt a párizsi divathét keretein belül, és végre a vörös szőnyegen is végigmentek együtt. Ami pedig rögtön mindenkinek feltűnt a képeket elnézve, hogy mennyire szerelmesen néznek egymásra. Ez leginkább azon a fotón látszott, amit később Joe Jonas Joe Jonas énekes, színész 38cikk 3galéria 2videó Még több róla töltött fel Instagramjára, miközben épp Sophie Turnert öleli magához.
Az estéről persze több fotó is készült, ezeket a galériában tudod megnézni az álompárról!
Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.