Rosszul fogsz kijönni a veszekedésből, ha elköveted az alábbi hibákat
április 20
Minden párkapcsolatban vannak veszekedések. Illetve amelyikben nincsenek, az már gyanús: kimondatlan titkokra, mély kapcsolat hiányára utalhat. Ha egyik fél sem érez magában késztetést, hogy megbeszéljen egy problémát, az annak a jele is lehet, hogy kiiratkoztak a kapcsolatból.
A konfrontáció lehet produktív, tiszteletteljes – meg persze kontraproduktív és mérgező is. És természetesen meg sem kellene említenünk, de azért megemlítjük, hogy az abúzus, legyen bár fizikai vagy érzelmi, soha nem oké. Ide kattintva találhatsz segítséget, hogy felismerd az érzelmi erőszak lappangó jeleit.
Most azonban nem párkapcsolati erőszakról lesz szó (vagy nem elsősorban…), inkább olyan hibákról, amelyekbe könnyű belecsúszni, miközben vitázunk vagy veszekszünk a kedvesünkkel.
Azért hívjuk fel ezekre a figyelmet, hogy tudd, mit kell elkerülni legközelebb egy vitában – vagy mi az, amit nem érdemes hagyni, ha eddig elszenvedője voltál:
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.