Ma van 2020 első tízmilliószoros napja: mutatjuk, mire figyelj oda!
október 14
Minden évben van négy, úgynevezett tízmilliószoros nap, amikor a gondolatok felerősödnek, így ha valamikor, hát ilyenkor még inkább koncentrálni kell arra, hogy átjárna napodat a pozitivitás. 2020-ban először március 9-én, majd június 5-én, július 24-én, végül pedig november 7-én kell számolni azzal, hogy a gondolatok teremtő ereje tízmilliószoros sebességre kapcsol. Ezek a különleges energiával bíró napok a tibeti buddhista hagyományból erednek, amikor alapvetően Buddha életének különböző állomásairól emlékeznek meg, így sok helyen Buddha-napoknak is nevezik ezeket a dátumokat.
Hogy mit kell ilyenkor tenni? Kezdjük sokkal inkább azzal, hogy mit nem! Nem szabad belemenni vitákba, mérgelődésbe, önmarcangolásba, és persze nem ildomos ilyenkorra időzíteni semmit, ami kicsit is negatívan hathat ránk. Amit azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ezeken a napokon különösen nagy erővel küldjük az univerzumnak a kívánságainkat (akarva-akaratlanul), így legyünk mindvégig megfontoltak, és pozitívak!
És ha már itt tartunk, ezen a héten még egy különleges napunk lesz! A babonások figyelmébe ajánljuk, hogy a héten számolni kell egy péntek 13-mal! Ha kíváncsi vagy rá, mire érdemes odafigyelni, akkor ajánljuk figyelmedbe az alábbi cikket:
Ha úgy érzed, mégsem vagy a helyeden, akkor az alábbi tippek segíthetnek abban, hogy min kellene változtatnod!
Hogy tetszett a cikk?
október 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.