Váratlanul elhunyt A bosszúállók színésze
február 15
Powers Boothe, akit többek között A bosszúállókban, Nashville-ben, vagy például a S.H.I.E.L.D ügynökeiben láthattunk, álmában, természetes halált halt 68 éves korában. A színész sajtósa pedig a jövetkezőt adta ki közleményben:

„Powers reggel, álmában távozott az élők sorából. Texas-ban, ahonnan származik lesz egy szűk körű megemlékezés a család számára. A nagyobb részvétnyilvánítást majd később tartják, ahol rajongók is részt vehetnek. Aki szeretne adományozni, az megteheti a Gary Sinise Alapítvány számára, ami veteránokat, a nemzet védelmezőit és az ő családjaikat támogatja.”
Powers 1948-ban született a Texas állambeli Snyderben, és a húszas évei elején vágott bele a színészkedésbe. Nagyjából 70 produkcióban tűnt fel, illetve kölcsönözte a hangját animált karaktereknek. 40 évig volt a pályán, ez idő alatt több díjra is jelölték, és egy Emmy-díjjal is büszkélkedhetett! Őszinte részvétünk a család számára.
Hogy tetszett a cikk?
február 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.