Nicole Kidman karrierindító fotóinál ma már nem látsz viccesebbet
április 30
Sokan csak akkor ismerték meg a munkásságát, amikor összekötötte életét Tom Cruise Tom Cruise Színész, Producer 44cikk 3galéria 4videó Még több róla -zal, pedig ekkor már tíz éve a filmiparban tevékenykedett. Nicole Kidman karrierjének vitorlása viharba került a szcientológia szuperhősével való kapcsolata közepette, de a zátonyra futást megúszta.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre, elvégre a 80-as évek végén még azt sem tudtuk, hogy ki ő. Kezdetben kisebb sorozatokban tűnt fel (Ausztrál expressz, Bangkok Hilton), majd jött a Halálos nyugalom című film, amivel megkérdőjelezhetetlenül letette névjegyét.
A Tágra zárt szemekben ismét nagyot alakított, de voltak persze mellényúlásai is, elég csak a Mindörökké Batmant említenünk. 2001-ben vált el a szcientológia szédítette színésztől, ezt követően pedig felállt a padlóról:
a Moulin Rouge-ban alkotott maradandót, a kritikusok pedig a Más világ című film miatt imádták.
Manapság a Hatalmas kis hazugságokban és a Csábításban csodálhattuk a művésznőt, akiről nemrég nagyon vicces képek láttak napvilágot. Kidman maga is a brutális szóval jellemezte a fotókat, mutatjuk is ezeket:
Hogy tetszett a cikk?
április 30
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.