Pár hét jegyesség után szakított Amanda Bynes és pasija
Forrás: Miről álmodik a lány c. film
október 14
Hollywoodban nem olyan ritka, hogy a sztárok pár hét jegyesség után szétmennek, vagy alig néhány hét házasság után máris elválnak! Utóbbira kifejezetten sok példát is tudunk hozni: ki hitte volna, hogy vannak, akik nemhogy néhány hét, de egy-két nap után is képesek voltak beadni a válókeresetet?
Most Amanda Bynes, tinikorunk kedvenc sztárja is csatlakozott ehhez a táborhoz. A színésznő az elmúlt évek során komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, többféle függőséggel is megküzdött, de nemrég úgy tűnt, kicsit helyreállt az élete. Elmondása szerint pedig rátalált a szerelem, és néhány hete mondta el, hogy menyasszony lett. Azonban jegyessége csak rövid ideig tartott, exe ugyanis megerősítette, hogy azóta már szét is mentek.
Igen, szakítottunk... De attól még szeretem, ő a legjobb barátom.
- nyilatkozta a srác.Úgy tűnik, legalább jó viszonyban váltak el egymástól, bár a szakításuk után Amanda Bynes rögtön törölte is az összes közös fotójukat az oldalról.
Hihetetlen, hogy 10-15 évvel ezelőtt még mennyire máshogy nézett ki Amanda!
Hogy tetszett a cikk?
október 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.