Ariana Grande megindító posztban vett búcsút Mac Millertől
február 15
Kicsivel több, mint egy hete derült ki, hogy Ariana Grande volt barátja elhunyt. Mielőtt ugyanis az énekesnő összejött volna vőlegényével, két évig járt együtt Mac Millerrel; a rapper viszont komoly drogproblémákkal küzdött, és Ariana úgy érezte, már nem tud neki segíteni.
Ettől függetlenül jóban váltak el egymástól, sőt, Mac Miller még üzent is volt barátnőjének, miután kiderült, hogy jegyben jár Pete Davidsonnal.
Miután kiderült, hogy Mac Miller drogtúladagolásban elhunyt, az énekesnő azonnal letiltotta a hozzászólás lehetőségét Instagramon, mert rengeteg gonosz megjegyzést kapott. Végül közzétett egy fotót volt barátjáról, szöveg nélkül; egyesek viszont ezen is kiakadtak, és arról posztoltak, hogy többet vártak Ariana Grandétól.
Pedig szinte biztos, hogy Ariana Grandénak időre volt szüksége, hogy egyáltalán felfogja, mi történt. Tegnap este pedig eljutott oda, hogy hosszabban is tudjon beszélni arról, ami Mac Millerrel történt. Egy rövid videót tett közzé közösségi oldalán, ami mellé leírta, mennyire imádta volt párját, és azt kívánja, bárcsak meg tudta volna őt gyógyítani.
Nagyon imádtalak onnantól kezdve, hogy megismertelek 19 évesen, és ez örökké így marad. Nem hiszem el, hogy már nem vagy itt többé. Egyszerűen nem bírom felfogni. Beszéltünk már erről. Annyira sokszor. Annyira mérges vagyok, és annyira szomorú, nem tudom, mit tehetnék. Te voltál a legjobb barátom. Hosszú ideig. Mindenki felett. Sajnálom, hogy nem tudtalak meggyógyítani vagy elvenni a fájdalmadat. Nagyon akartam. A legkedvesebb, legédesebb lélek voltál, démonokkal, és ezt nem érdemelted meg. Remélem, hogy már jól vagy. Nyugodj békében.
Hogy tetszett a cikk?
február 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.