Diana hercegnő gyerekkori fényképe megmutatja, hogy már fiatalon is hatalmas szíve volt
április 20
Diana hercegnő mindössze 16 éves volt, amikor először találkozott a nála 13 évvel idősebb Károly herceggel. Két és fél év telt el addig, míg újra találkoztak, onnantól kezdve viszont az élete gyökeresen megváltozott. Hirtelen mindenki tudni akarta, ki az a fiatal nő, aki elrabolta a következő uralkodó szívét, és 12 találkozás után máris a menyasszonya lett.
Gyerekkoráról már sokkal kevesebbet tudunk, és most épp ennek kapcsán lett ismét nagyon népszerű egy fotó, ami a gyermek Diana hercegnőt ábrázolja. A képen kedvenc házi állatával pózol, a tengerimalaccal, akit Mogyorónak nevezett el.
Különleges kötődés volt közöttük, és nagyon ragaszkodott hozzá, ezért amikor kiderült, hogy bentlakásos iskolába kell mennie, az viselte meg a legjobban, hogy Mogyorót otthon kell hagynia. Ezért alakult végül úgy, hogy a tengerimalacot magával vihette, és egy kis sarkot különíthetett el neki a szobában. Mogyoró pedig nem csak az ő szemében volt igazi különlegesség, hiszen ekkoriban Diana hercegnő több versenyt is megnyert a kisállattal.
Nagyon aranyosak együtt!
Sőt, Diana hercegnő a hörcsögökért is megőrült, ezért két saját kedvencéről még egy fotót is készített, amit aztán az ágya melletti szekrényre tett ki. Érdekes, hogy az állatok iránti szeretete unokáiban is megvan: Vilmos és Katalin pár éve egy hörcsöggel lepték meg gyermekeiket, a kis Sarolta pedig állítólag nagyon megszerette a kisállatot.
Diana hercegnő és Vilmos közös fotói egyszerűen szívet melengetőek!
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.