Már azt is tudni, hogy mikor érkezik Joe Jonas és Sophie Turner első gyermeke
február 7
Igaz, a pletyka még nem lett hivatalosan megerősítve, de több szavahihető forrás is azt állítja, hogy már pedig a hír igaz. Sőt, mi több ma már azt is tudni vélik, hogy a baba nyár közepén fog érkezni. A 23 éves színésznő és a 30 éves énekes már az első perctől fogva egymásnak voltak teremtve, így annyira nem is meglepő, hogy nem vártak sokat a Las Vegas-i lagzijuk után, amely mindössze 9 hónapja volt.
A pár a közeli ismerősök szerint nagyon boldog és alig várják, hogy végre a kezükben tarthassák szerelmük gyümölcsét.
Ha kíváncsi vagy, hogyan festett először a vörös szőnyegen Joe Jonas Joe Jonas énekes, színész 38cikk 3galéria 2videó Még több róla és Sophie Turner, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.