Már hivatalos, hogy milyen sorozatok tartották lázban a világot idén
február 7
A Google évről évre kiadja a keresési trendeket, amiben összegzik, hogy milyen kereséseket indítottak az emberek az elmúlt egy évben, majd elkészül a várva várt toplista, ami igencsak árulkodó ránk nézve. Idén is a legfelkapottabb keresések adataira összpontosított, vagyis azokra, amik hosszabb időn keresztül kiugró forgalmat mutattak az előző évhez képest. Ahogy a filmek, úgy a sorozatok terén is nagyon szélsőséges palettán mozog az emberek ízlése, ugyanakkor vannak olyan tipikus nagy durranások, ami szó szerint az egész világot lázban tartják. Íme, az öt globálisan leginkább keresett sorozat 2019-ben!
A lista ötödik helyén végzett a Netflix szuperhős-üdvöskéje a The Umbrella Academy.
Őt követi a sorban a négyrészes megtörtént eseményeken alapuló minisorozat, a When They See Us, ami tavasszal robbantott a Netflixen.
A dobogó harmadik fokán végzett az HBO idei egyik legnagyobb durranása, a Csernobil című sorozat.
A képzeletbeli ezüstérmet egy csapat fiatal nyakába akaszthatjuk, ugyanis a második a Stranger Things lett, aminek negyedik évadát már tűkön ülve várjuk!
Talán nem okoz nagy meglepetést, hogy az idei év legkeresettebb sorozata az HBO saját gyártású sorozata, a Trónok harca lett!
És ha már Trónok harca! Ha van kedved egy kicsit nosztalgiázni, akkor olvasd el a szereplőkkel készült exkluzív interjúinkat!
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.